„Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben.” (1-3)

Az előző napi igeszakaszban arról volt szó, hogy mi nem tartozik az igaz istentisztelethez. Most arról ír Pál, hogy mi tartozik oda. Részletesen a fejezet későbbi verseiben fejti ki, hogy mit ért odefennvalók alatt, de a lényeg akként foglalható össze, hogy az önfeláldozó szeretet a legfőbb jellemzője a mennyei dolgoknak, hiszen a mennyben ott van Krisztus, az Atya jobbján. Ha meghaltunk Krisztussal a földi dolgok számára, akkor bizony fel is támadunk vele az odafennvalók számára. Eddig a maga által kigondolt módszerekkel próbálta az ember megragadni az Istent, emberi cselekedetekkel kiérdemelni a helyet Isten országában. Tudjuk, hogy ez hiábavaló próbálkozás, Krisztus az, aki helyet készít nekünk, ahogyan megígérte. Ehhez azonban el kellett hordoznia bűneink miatt a büntetést, majd harmad napra feltámadnia és felmenni az Atyához. Számunkra a Krisztussal való feltámadás nyit utat a menny felé. Krisztus, aki az Isten jobbján ül, készíti el a helyet számunkra. Feltámadása nem csak a bűneink terhétől való szabadulást jelenti, hanem azon túlmutatva megteremti a közösséget Istennel. Végre a helyére kerül az életünk, végre helyreáll az Istennel való közösség: Krisztussal együtt az Istennél lesz elrejtve. A biblia kevés információt ad a mennyről, de annak lényege az, hogy a mennyben a feltámadott Krisztus uralkodik és a vele együtt feltámadottak teljes jogú polgárok. Ez legyen ezen a húsvét ünnepen a mi reménységünk!

„Jézus, az én Megváltóm él, Én is látom az életet;

Lészek Idvezítőmnél, Immár semmi sem rettenthet:

Ő a Fő, és nem hagyja, hogy elvesszék egy tagja.

Reménység kötelével Véle már összeköttettem;

Erős hitem kezével már ő belé helyeztettem;

El nem szakaszt tőle már sem élet, sem a halál.”

(357. dicséret 2-3. versei)