"Két dolgot kérek tőled, mielőtt meghalok, ne tagadd meg tőlem: Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!" (7-9)

Elég. Mikor elég? Mennyi az elég?

Ezekre a kérdésekre nem lehet tudományosan egzakt választ adni. Mert mindenkinek más az elég. Ami az egyik embernek kevés, az a másiknak sok, és fordítva. De még ugyanazzal az emberrel is előfordulhat, hogy valami egyszer sok, másszor kevés. Vannak élethelyzetek, amikor muszáj megelégedni a kevéssel. Van, amikor gazdagnak érzi magát az ember, mások pedig szegénynek látják. Az „elég” tehát eléggé helyzet- és személyfüggő – főleg ha csak materiálisan nézzük, látjuk.

De itt nem csak, vagy nem elsősorban erről az anyagi megelégedésről van szó. Agur, ennek a fejezetnek az írója, az Úrhoz fordul, Tőle kér megelégedettséget. A sok és a kevés viszonylatában. Mert ezek közül egyik sem jó. Mert veszélyezteti az Úrhoz való viszonyt. A kevés veszélyes, mert elfordít Tőle, mert könnyen hibáztatjuk, hogy ha ott lett volna, ha közbelépett volna, ha segített volna, ha… ha…(egyénileg behelyettesítendő). Ha sok van, az pedig fölöslegessé teszi az Urat, és az ember egóját növeli, amibe nem fér bele a Teremtő, akitől ered a gazdagság. Pál apostol pedig figyelmeztet erre: „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7). S a maga részéről úgy nyilatkozik: „én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van” (Fil 4,11). Ez az a szentírási szemlélet, amire figyelnünk kell. Az, hogy elég-e amink van, vagy nem, az a Teremtővel való kapcsolatunkon múlik. Az Ő „elég”-je jobb, több, mint amit el tudunk képzelni.

Az elég tehát egy belső egyensúly a sok és a kevés között. Hogy ne vágyakozzunk a gyorsan, befektetett erőfeszítés nélkül elérhető gazdagságra. Hogy ne okoljunk mást azért, mert kevesünk, vagy kevesebbünk van, mint másnak. Hogy ne essünk kétségbe, ha az elég kevesebb annál, amink korábban volt. Hogy ne keseredjünk bele abba, ha megváltozik az életünk.

Gondoljuk csak végig, mit szeretnénk! Van-e bizalmunk abban, hogy Az, Aki megteremtett, gondoskodik is rólunk? Elhisszük-e, hogy eleget ad, ahogy olvashatjuk a 127. zsoltárban: „De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget” (2).

Uram, adj annyi testi-lelki eledelt, amennyi elég! Te jobban tudod, mennyire van szükségem…