„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (25)

Jézust szemmel tartják, ellenségei nem nyugodnak, mindenáron el akarják érni a céljukat, ezért provokálják őt. Bizonyíték kell, amivel a helytartó elé vihetik az ügyét, ezért kémeik mesterien kigondolt kérdést tesznek fel Jézusnak.

Manapság azt mondják két dolog elkerülhetetlen az életben: az adózás és a halál. Az adózás kényes és népszerűtlen téma. Sokan úgy tartják ez szükséges rossz. A diákjaim szerint az adócsalás nem bűn, nem is lopás. Szerintük mindenki csinálja, akinek vállalkozása van és ez tulajdonképpen csak egy kis ügyeskedés.

Kényes kérdés volt ez Izráelben is. Politikai, nemzeti és vallási kérdés. A Római Birodalom az elnyomó, leigázó hatalom volt a nép számára, bűneik következménye és bár fizették az adót, ha tudták, de vonakodva.

A hízelgés, mint mindig, itt is gyanús, úgy dicsérik, mintha a rajongói lennének és tényleg tanácsot kérni jöttek volna. Jézus azonban átlátja a helyzetet, látja a mögöttes szándékot és annak veszi ami: kísértésnek. Nem dől be nekik, hanem bölcs válaszával elhallgattatja őket. Humor is van abban, ahogy elbánik velük.

Miközben rá akarják venni Jézust, hogy vagy a birodalom vagy a nép haragját kihívja maga ellen, nem Jézus, hanem pontosan ők azok, akik elővesznek egy császárképes dénárt, mert maguknál hordták és használták azt. Ezzel tulajdonképpen akaratukon kívül megmutatták, hogy ők már állást foglaltak a kérdésben. Ők már elfogadták a császár törvényét, az adózást. Ők már alárendelték magukat a római hatalomnak. Ezért épp az ő gondolkodásuk alapján, akár a nép ellenségeinek, rossz hazafinak is lehetne őket tartani.

Adjátok meg a császárnak és Istennek is, ami jár! Jézus nem lázít, ezzel itt most leszereli őket.

Válasza második része is fontos. Adjátok meg Istennek pedig azt, ami az Istené.

Adófizetés, kötelezettség. Bőven van részünk benne. Mi ma kinek mivel tartozunk? Sokfelé, sokaknak. Banknak pénzzel, főnöknek kötelezettségeinkkel, egyháznak szolgálattal és egyházi adóval (ahogy sokan még ma is nevezik). Ott van a banki szerződés, a munkaszerződés, a választói névjegyzék, személyi igazolványunk és ezeken a sokféle pecsét. Ezek alapján tudjuk, hova, kinek, minek, és mivel tartozunk.

Istennek mivel tartozunk? Hol van az Isten képe, az ő pecsétje? Rajtunk. Magunkon hordozzuk. Mivel tartozunk akkor neki? Magunkkal, magával az élettel. Az ő képmásai vagyunk és ez nem azt jelenti, hogy istenien nézünk ki, hanem, hogy mi vagyunk az ő országának a valutája, amivel fizetni kell. Fizetni hűségünkkel, szeretetünkkel, békességünkkel. De nem vonakodva, hiszen abban nem gyönyörködik az Úr, hanem hálából és örvendezve.