„Vajon mit tesz most már velük a szőlők ura?” (15)

Jézust továbbra is hallgatja a nép, és persze a főpapok, írástudók és vének sem mentek el mellőle, pedig kérdésükre nem azt a választ kapták, amire számítottak. Jézus végül nem hagyja annyiban a dolgot és bár a kérdezők azt gondolhatták, hogy ennyivel megúszták és elterelődik róluk a figyelem, de nem ez történt. Jézus példázatba kezd, Izráel számára nagyon ismerős példát hoz. Szőlőskert, szőlősgazda, örökös, szolgák. Ismerték a képet, ami szerint Izráel Isten által ültetett szőlőskert, amitől Ura azt várja, hogy gyümölcsöt teremjen, éljen elhívásának és küldetésének megfelelő életet. Tudták, hogy Isten előtt számot kell majd adni erről. A példázatot azonnal mindenki érti. A nép is, a farizeusok és az írástudók is. Mindenki tudja, hogy Jézus a gonosz szőlőműveseken a vallási vezetőket érti. Jézus tudatja velük, teljesen tisztában van azzal, hogy mire készülnek, mi a szándékuk, ő már tudja, hogy végződik a közös ügyük.

„A bűn az ajtód előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!”- szólt az intés Káinnak. Jézus figyelmezteti a főpapokat és az írástudókat ezzel a példázattal. Még van idő, hogy változzanak és változtassanak, hogy átgondolják, mire szánták el magukat.

A példázat végén ítélet is elhangzik, ezzel Jézus maga válaszolja meg a saját kérdését. A szőlő ura elpusztítja őket és a szőlőt másnak adja. Ők belepusztulnak az Örökös megvetésébe, összetörnek, szétmorzsolódnak és a szabadítás nem csak a zsidó nép kiváltsága lesz. Már vannak mások, akiknek a kő, nem a megbotránkozás köve, hanem sarokkő.

Magunkra ismerhetünk a gonosz szőlőművesekben, mert van úgy, hogy mi is szeretnénk kitenni Jézust a szőlőskertünkön, az életünkön kívülre. Van úgy, hogy azt gondoljuk, na, ebbe most Isten ne szóljon bele, ebből ne akarjon. Van, amit meg akarunk tartani magunknak és azt hisszük, hogy az a mi felségterületünk, a mi szőlőskertünk, mi ültettük, mi rendelkezünk felette. Azt gondoljuk, hogy az életünk így jobb lenne, mert, ha őt nem várjuk, nem hívjuk be oda, akkor mindazzal, ami ott van, nem kell elszámolnunk.

Igazán naiv gondolat a részünkről. Mintha Istent ki lehetne hagyni, mellőzni lehetne életünk bizonyos területeiről. Milyen makacsak, büszkék és esendők vagyunk! Mennyire próbálunk ragaszkodni a saját elképzeléseinkhez! Pedig Őt választottuk, vállaltuk, hogy mindent átadunk neki, és életünk az övé. Emlékeztessük erre magunkat minden nap! Ahogy Jézus ezzel a példázattal figyelmezteti a jeruzsálemi vezetőket, úgy minden nap nekünk is emlékeztetnünk kell magunkat, hogy van egy Gazdánk, akinek egyszer majd mindenről számot kell adnunk, és akkor majd vajon mit tesz velünk a szőlők Ura?