„a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak…” (37)

Be kell valljam: nem feltétlenül van virágvasárnapi hangulatom… Talán mert ma Böjt 1. vasárnapja van? No de a napi ige valami megmagyarázhatatlan okból mégis csak így rendeltetett, hát nézzük meg mit rendelhet általa nekünk a Mindenható.

Szóval Virágvasárnap. Szamárcsikó, pálmaágak, ujjongó tömeg, felső ruhák. A Mester bevonulásának mikéntje jelzi a béke korszakát. Csodákat élnek meg, gyógyulások, sőt Lázár feltámadása, vagy a nagy bűnös Zákeus megtérése mind arról beszél, hogy itt valami különleges dolog történik, különleges személy vonul Jeruzsálem poros utcáin. Nagy az öröm, nagy a várakozás, felfokozott a reménység. Lukács így írja le: „a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak…” (37)

Minden idilli. Pontosabban majdnem minden, mert hát ott vannak a drága jó farizeusok, akik igyekszenek elrontani az ünnepet. Nekik savanyú a szőlő, ezért arra kérik Jézust, hogy csendesítse el a tömeget. A tömeget, akik az Isten nagyságát, dicsőségét ünneplik. Jézus azt mondja jó, rendben, de akkor a kövek fognak beszélni. Az meg ugyebár még nagyobb csoda, még nagyobb bizonyságtétel lesz. És beszél is nem sokára az elhengerített kő.

Ennek irányába indulunk ma böjti utunkon. Amikor a több imádsággal, több igével, Istentől elválasztó dolgok elhagyásával, akár a test sanyargatásával arra törekszünk, hogy dicsérjük az Istent az ő szeretetéért, mellyel elküldte Fiát, hogy benne a megváltásunkat munkálja. Erről beszélni nekünk vagy a köveknek nem csak virágvasárnapi küldetés, de mindennapi feladat! Böjtben