„Ők azonban semmit sem értettek ezekből.” (34)

Jól ismerjük a kifejezést, hogy nem érti a beszédét. Nem azért, mert ne ismerné a nyelvet, vagy ne tudná a szavak jelentését, hanem egyszerűen nem képes felfogni, vagy nem akarja felfogni, elfogadni, meghallani és megérteni, amit neki mondanak.

Valami hasonló játszódik le a mai napra rendelt igeszakaszunkban is. Jézus és tanítványai egyre közelednek Jeruzsálemhez. A Jordántól indulnak a Páska ünnepére. A tanítványok nagy reményekkel vannak tele, hiszen az írások beteljesedését várják a Mester Jeruzsálembe történő megérkezésével. Csakhogy nem a Dávid trónjáról szóló próféciák teljesednek be, hanem amelyek arról írnak, hogy pogányok kezébe adatik, kigúnyolják, megvetik, leköpik és megölik.

Jézus próbálja készíteni a tanítványokat, hogy nem feltétlenül az következik, amit remélnek, de nem értik a beszédét, nem akarják megérteni a szavakat. Állnak és néznek az üzenetre, mint borjú arra a bizonyos új kapura. Nem tudnak mit kezdeni Jézus szavaival. Hallják a mondatokat, de képtelenek megérteni.

Nem akarják megérteni, mert a reményeik, vágyaik eltakarják Jézus sorainak üzenetét. Innen nézve nincs is min csodálkozni, hogy az és úgy történik majd a nagyheti eseményeken, ami.

Vajon a mi hallásunkat, a mi értésünket, elfogadásunkat mi gátolja? Mi az, ami eltakarja az igazi üzenetet, ami nem engedi, hogy megértsük, a nekünk szánt Igét? Érdemes mihamarabb csiszolni fülünk és szívünk vevőkészülékén, nehogy csalódások érjenek.