"Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. " /16. v/

Amikor arról kérdezzük a keresztyéneket, hogy hogyan lehet Jézushoz menni, akkor annyi féle választ kapunk, ahány keresztyént kérdeztünk. Kritériumokban nincs hiány. A különféle kegyességi irányzatok mindegyike másra teszi a hangsúlyt, s természetesen mindenki a Bibliára hivatkozik.

Aztán látjuk a sok erőlködést, izzadmányos „kirakat-közeledéseket”, a sok színjátékot, mert ugye mutatni kell, meg hát ha nem így csinálom, akkor ennek, meg annak a szemében nem számítok hívőnek, stb. Ha nem felelek meg a különféle előírásoknak, akkor nem mehetek Jézushoz. Sokan nem értik a tanítványok viselkedését, amikor a csecsemőket és a kisgyermekeket Jézushoz hozó édesanyákat feddeni kezdték. Jézus tanítványai zsidókként bele nevelkedtek egy elvárásrendszerbe. Akkoriban úgy tartották, hogy egy gyerek még nem ismeri eléggé a törvényt ahhoz, hogy azt betarthassa, ezért az istentiszteleten sem vehet részt addig, amíg fel nem fogja a liturgiát, a szóhasználatot, a szokásokat. Majd ha mindezeket megtanulta, és tudja, mikor kell felállni, leülni, mikor kell áment mondani, akkor jöhet Isten elé. Egy csecsemő, egy kisgyerek még ezeket nem tudja. A szülők mégis Jézushoz hozzák a gyerekeiket, hogy érintse meg, áldja meg őket. Természetesen a sokat emlegetett ékes és jó rendnek mindenben meg kell mutatkoznia. De ez a történet szétfeszíti a tanítványok szabályrendszerét. Mert amikor Jézus meglátja, hogy a hozzá igyekvőket feddeni kezdik az övéi, nyilvánvalóvá teszi nekik, hogy a ti feladatotok nem az, hogy mindenféle emberi bölcsességgel, szabállyal, kritériumrendszerrel rostáljátok a hozzám igyekvő embereket, hanem éppen ellenkezője, emberhalászként, lélekmentőkként, mindenkit segítenetek kellene megérkezni úgy, ahogy van. Mert ugyan be lehet tartani minden liturgikus szabályt, minden ékes és szép rendben történhet, miközben a szív távol marad az Isten Fiától.

Jézus is tisztában van vele, hogy akik ott és akkor hozzá közelednek, gyerekek, tapasztalatlanok, tanulatlanok, akiktől nem lehet elvárni azt a vallási komplexitást, amit egy felnőttől. És azzal, hogy kimondja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa!”, kimondja, hogy Ő senkit nem küld el, mindenkit szívesen fogad, hozzá úgy lehet jönni, ahogy vagy, nem kell előbb megtanulni egy rendszert, nem kell magadra erőltetni egy vallásos álarcot. És ha úgy jössz, ahogy vagy, nem színészkedve, nem becsülve többre a vallási előírásokat, mint amik, ha azzal a bizalommal, hittel jössz, mint azok a gyerekek, hogy Jézus téged így is szívesen elfogad, akkor biztos lehetsz benne, hogy te is megkapod Isten országának drága ajándékát Jézusban. Sokan keresnék ma is Jézust így, de megtorpantja őket a számtalan elvárás. Mert egyik oldalról hirdetjük, hogy Isten szeretete és irgalma nincsen feltételekhez kötve, aztán a másik oldalról meg kiderül, hogy mégis.

Egy fiatalember mondta: „Maguknál az úrvacsora nem hit, hanem konfirmáció kérdése.” Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy a konfirmáció a hitünkről való nyilvános vallástétel, ő mégis kizárva érezte magát a sakramentális közösségből. Nem értettünk egyet, de mindenesetre elgondolkodtatott. Te kiket és hogy engednél Jézushoz?