„Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” / 13. v. /

Az Úr Jézus csapata szembe találkozik egy másik csapattal. Leprások jönnek elő a házak közül, és megállnak velük szemben az úton. A leprások nem mehettek be lakott területre. Úgy vittek nekik ételt, meg sebkötöző gyolcsot a lepratelepükre. És ezek mégis a faluBAN vannak! Hogy lehet ez? Milyen falu ez? Ráadásul nem egy vagy két leprásról van szó, hanem rögtön tízet említ a Szentírás! Tíz leprás egy faluban! Lakott területen kívül haladhattak ugyan az úton, de a szembe jövőket figyelmeztetni kellett: „Ne közelíts! Tisztátalan! Tisztátalan!” A leprások mintegy elállják, eltorlaszolják az Úr Jézus útját. Nem engedik csak úgy tovább menni.

Ugyan nincs leírva, de én hiszem, hogy azért mentek be a faluba a törvények ellenére is, mert hallottak már Jézusról. Hallották hogyan gyógyított meg egy vízkórost, vagy a meggörnyedt hátú asszony gerincét; hogy támasztotta fel Jairus 12 éves kislányát; hogy szabadította meg a temető kriptáiban lakó gadarai megszállottat, stb. Ezek mind olyan lehetetlen dolgok, és most eljöttek ők is a lehetetlen helyzetű, de szabadulást, gyógyulást váró emberek sorában a következőknek. Micsoda izgalom lehetett ezekben a leprásokban! Jön Jézus, az egyetlen reményük, és amikor ott vannak szemtől szemben, akkor elfelejtik a rendet, hogy kiabálni kell először, hogy „Ne közelíts! Leprás vagyok! Tisztátalan!” Jézus megáll, s ők rögtön a dolgok közepébe vágnak. Felszakad a szívükből a kiáltás: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! A leprások elszánt magaviselete számomra azt mondja, hogy van az a pont, kell, hogy legyen, s az ma van, hogy nekem kell őszintén Jézus elé odaállnom a leprámmal. Nem mástól kell várjam a boldogulásomat. Nekem kell Őt megszólítanom. Nekem kell mindenféle álcát, álarcot, pózt levetnem, hogy felfedjem előtte magamat, hogy: Úr Jézus! Lehetetlen helyzetbe kerültem! Úgy tűnik, hogy gyógyíthatatlan az én bajom. A bűneimbe, a tisztátalanságomba fogok bele pusztulni, ha te nem segítesz! Ahogyan Jákób egykor ott a Jabbók révénél, én sem akarlak elengedni, míg meg nem áldasz engem! Könyörülj rajtam Jézus! Szóval arra tanít ez a tíz a leprás, hogy itt az ideje az őszinteségnek az élet minden területén! Itt az ideje a megtérésnek! Itt az ideje annak, hogy keressük végre az Urat! Itt az ideje megtalálni a módját, hogy eljussunk Jézusig. Hogy otthonainkban, a családban, ketten vagy hárman odaboruljunk végre.

Kezdhetjük a napunkat a bűn, a lepra miatti könyörgéssel: Jézus, könyörülj rajtam, a családomon, a lakóhelyemen, az országomon, a nemzetemen, Európán, a világon! És tanulva a mai történetből, szabad egy nap végén hálaadással visszatérni Jézushoz, hogy köszönöm, hogy megtartottál ma is. Köszönöm, hogy egy nappal megtoldottad az életemet. Köszönöm, hogy újra nyugovóra térhetek azzal a reménységgel, hogy holnap újra elmondhatom, hogy Jézus, könyörülj rajtam, mert szükségem van rád! De akárhogy is lesz, őrizz meg engem kegyelmedben! Hadd halljam a veszedelem végén a te szádból Uram: „a hited megtartott téged!” Ámen.