„arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.” (Lk 16, 27)

Játszunk el a gondolattal: mégiscsak lehetséges lenne az átjárás a holtak és az élők között (amit kizár Jézus!!!) és Ábrahám enged a pokolban szenvedő gazdag embernek, s elküldi a mennyországból Lázárt, aki életében koldus volt, hogy elmenjen a gazdag ember testvéreihez, hogy a lelkükre beszéljen.

Megjelenik a holtak közül Lázár, s közli velük: testvérük a pokolban szenved, éljenek másként, nehogy ők is odakerüljenek.

A testvérek ezt meghallva gyorsan felidézik, hogy milyen is volt a gazdag ember, míg élt, s arra döbbennek rá, hogy nem volt különösebben rossz ember. Sőt, lám még most is szívén viseli testvérei sorsát. Az biztos, hogy élvezte az életet, a társaság középpontja volt, tudott élni előteremtett pénzével. Halála után hiányzott is életet igenlő barátainak. Mi lehetett vele a baj, hogy pokolra jutott?

Az irgalmatlanság – jött a felelet. Hogy nem törődött a szeme előtt szenvedő felebarátja, Lázár gyötrelmével.

A testvérek elhiszik Lázárnak, hogy az irgalmatlanságot Isten pokollal sújtja, így az öt testvér adakozni kezd.

Az egyikük elkezd adni, de mindig azon agyal, hogy mennyi az elég? Mi az a legkevesebb, amit illik adni, tenni a másikért, amivel még be lehet kerülni a mennybe?

A másik azt számolgatja: hány koldusnak kell adnia? Most akkor mindegyiknek, aki útjába kerül, dobnia kell valamennyit? Vagy elég, ha csak egy koldust támogat? Riadtan keresi, ki az ő Lázárja, akit nem vesz észre, s aki miatt majd pokollal sújtja Isten.

A harmadik is elkezd adakozni, de gondosan megválogatja, és megindokolja, kit támogat. Kizárja azokat, akik önhibájukból csúsztak le, vagy akik „nem megfelelő” dologra költenék adományát. Elég szigorú a mércéje. Azzal nyugtatgatja lelkét, hogy „olyan sok a csaló”, aki „kihasználná csak”.

A negyedik is ad, de közben az van benne, hogy Isten nem kérheti rajta számon a világ nyomorúságát, nem lehet az ő egyedüli felelőssége a szegénység, a nyomorúság, a boldogtalanság felszámolása. Az irgalmasságnak is „van határa”.

Az ötödik pedig kineveti a többiek vívódását, s látványosan, csak azért is nagyvonalú adományokat tesz.

Szerintetek az öt közül melyik került be a mennyek országába?

Te irgalmas szoktál lenni? És miért szoktál irgalmas lenni?