Napi lelki táplálék

Lk 16, 13-15)

Napi Ige – Orbánné Verok Zsuzsanna

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

"Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. Ő pedig ezt mondta nekik: "Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos." Lk 16, 13-15


Bibliai önismereti kvíz. 5 egyszerű kérdés, s megtudod, mit rejteget a lelked! A mammonnak vagy Istennek szolgálsz?

Ha választhatnál melyik lennél inkább?

Farizeus/írástudó: színlelésből imádkozik. Az „így szoktuk”, törvény szerint „így kell” a vallásosságának, az adakozásának a motorja, nem pedig az igazi istenszeretet, a hála. Nem is érzi át igazán, miért is kellene neki annyira hálásnak lenni Istennek, elvégre ő mindenért megdolgozik, ő jó hívő. Ugyanakkor a társadalom megbecsült tagja. Főhelyekre ültetik. Megvan az ismerősi köre, befolyása, sok esetben vagyona jelentős.

Özvegyasszony: Annyira bízik Istenben, hogy teljes vagyonát (2 fillér), vagyis egész életét képes a kezébe adni. Annyira hálás Istennek, hogy ha számszerűleg semmit sem jelent adománya, akkor is adni szeretne. Ugyanakkor teljesen kiszolgáltatott életet él. A létminimumból, vagy az alatt tengődik. A legtöbben lenézik, a könnyen kisemmizhető áldozatot látják benne.

Mit szeretnél jobban:

megnyerd az ötös lottó fődíját

megnyerje Isten a szívedet

Mivel töltenéd földi életedet?

Bakancslistám összes tételét ki szeretném pipálni. Közte: Machu Picchu perui romvárosának a megtekintése. Amit csak lehet, minden élményt, érzést meg szeretnék élni, mielőtt meghalok.

Meg akarom élni azt, amit Jézus mond: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” (Lk 9,24)

Milyen életet szeretnél gyermekednek, szerettednek?

legyen sikeres, egészséges, gazdag, tudjon haladni, kaparja ki magának a gesztenyét

olyan lelkülete legyen, mint Jézusnak: alázatos, szelíd, béketűrő, legyen engedelmes gyermeke a mennyei Atyának

Miből van több válaszod? A vagy B? Vagy legszívesebben behúznád az A-t és B-t is? Szeretnénk a mammont, de azért jó lenne az Isten szerinti lelkületet is? Na, tedd a szívedre a kezedet, csak őszintén! Isten úgyis ismeri a szívünket.

Korábbi napok napi lelki táplálékai