Lk 9:57-62
„Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (62.)

Egy kapucnis, furcsa kinézetű úriember áll az egyik nagy nemzeti bank nagy fiókjában az egyik kiemelt pénztár előtt és kotorászik idegesen a táskájában. A pénztáros követi az ilyenkor jól ismert és megtanult kliens kibíró protokollt, udvariasan vár, próbál segítő kérdéseket feltenni, persze idővel ő is egyre feszültebb lesz. – Ne haragudjon Uram, töri meg a kínos csendet a pénztáros, legalább annyit áruljon el, hogy betenni szeretne vagy kivenni, mert akkor úgy készítem elő a tranzakciót?! – Kivenni szeretnék, morogja a férfi a fogai között, ráadásul nagyon-nagyon sok pénzt. – Értem, és esetleg meg tudná nevezni, hogy mi az akadálya annak, hogy ezt most megtegye? – érdeklődik tovább a pénztáros. – Igen, egyetlen egy akadálya van az ügyletnek, méghozzá az, hogy a jelek szerint otthon felejtettem a pisztolyomat. A döntő pillanatban szembesülni leküzdhetetlen akadállyal, sohasem egyszerű, sőt néha nagyon kiábrándító és elkeserítő . A mai bibliai történetünkben inkább Jézus tűnik szomorúnak, mintsem azok, akiknek az életében nem jön létre a Krisztuskövetés csodája. Mindegy, hogy valaki maga ajánlkozik, vagy Jézus szólítja meg, az itt idézet három sztori mindegyike egy-egy olyan akadályról szól, ami Krisztus és a tanítvány – helyesebben leendő tanítvány – között van és ami meghiúsítja a Krisztus követését. Szóval aki nagyot akar szakítani, és bárhova is menne a Mesterrel, annak rá kell jönnie, hogy a teremtőnek még annyi komfort sem jut, mint a teremtett lények közül egy rókának vagy egy madárnak, és oda a komfort, oda a megszokott biztonságos kis otthoni környezet. Aki az apját temetné el otthon, úgy, hogy az még meg sem halt, és az amúgy hangzatos „fiúi kötelezettségének” tenne eleget, az lélekben annyira halott, hogy nyugodtan megvárhatja a fizikai halált is, meg az örökséget, meg az élete ilyenformán való bebiztosítását tarhatja többre, mint a Jézus melletti napi „épphogy” betevőt. Búcsúzni azoktól, akik az otthont jelentik, sem azért lesz kizáró ok, mert Jézus nem támogatná a családi kapcsolatok megerősítését, hanem mert a hívás most hangzik el és mostanra szól, s aki búcsúzkodni akar az valójában kulturáltan mond nemet Jézusra. Mert hol lesz már Ő akkor, amikor a búcsúzkodó visszajön, ha egyáltalán visszajön?! Akadály mindig is volt és mindig is lesz Krisztus hívása és a tanítványi engedelmesség között, hiszen a Krisztuskövetés nem sétagalopp, hanem szenvedés és kereszthordozás.