„De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek” (55.)

Minden korszaknak megvannak a maga akcióhősei, akik dacolnak ellenséggel, rendszerekkel, tűrik a fájdalmat, és megtesznek mindent, hogy megmentsenek vagy éppen bosszút álljanak. Napjaink hős karakterei persze egyre messzebb és messzebb kerülnek irodalmi és történelmi előképeiktől, hiszen egy Hangyaember már nem azt a klasszikus utat járja be, mint hajdan Odüsszeusz, és az egész szuperhősös multiverzum valójában fenekestől fordította fel a korábbi hősös sztereotípiákat. Régen a hős miközben közülünk való volt, de mégis egy kicsit jobb, erkölcsösebb, bátrabb, szóval egy kicsit több volt, mint mi. Pont azon a határon mozgott, ahol még fel lehetett rá nézni, ahol még volt valami erkölcsi többlet, minden hiba és bukás ellenére. Ha esetleg jobban érdekel a téma akkor érdemes egy kis Joseph Campbell-t olvasgatni, akit amúgy is érdemes olvasgatni a hős témától függetlenül is, de az „Ezerarcú hős” szépen fejti ki ezt az egész kérdést. Sajnos a keresztyének közül sokan, sőt rengetegen esnek abba a hibába, hogy félreértelmezik a szerepüket, a feladatukat, és ha akcióhősök nem is tudnak lenni, de reakcióhősök már annál inkább. Vagyunk mi, a nagy és szent küldetésben, amit a Királyok Királya bízott ránk, az, aki maga volt a szeretet, a remény, aki megbékéltette a világot Istennel, aki jóságos és könyörületes volt, és ehhez képest mi totál képtelenek vagyunk még a legegyszerűbb dolgokra is. Pont, mint Jakab és János, akik a Menny és annak Ura helyett akarnak itt dörögni, meg ítélkezni, meg tüzet kérni a városra, ahol Jézust elutasították és ahol nem lehetett neki szállást készíteni. A tanítványoknak adott Lélek a könyörület és a szeretet lelke, hiszen a végső ítélet sohasem a miénk, hanem a szíveket vizsgáló Istené! Jézus könyörög kivégzőiért, István vértanú hasonlóan, mi meg ahelyett, hogy ugyanezt az utat járnánk be, igazi kis reakcióhősökként csípőből tüzelünk mindenre és mindenkire. Vesszen a nem középértelmiségi, fehér, aki nem úgy hiszi, mint mi, kérjünk rá tüzet, aki nem olyan, mint szeretnénk. Cigány, homo, transz, tökmindegy, majd mi ítélkezünk, miközben nem ez lenne a dolgunk. Könyörület és szeretet, mert a kegyelem és az ítélet meghirdetéséhez ez kell, ahogyan Jézus sír Jeruzsálem felett, hogy hányszor próbáltam szeretettel meg türelemmel, és mégsem. Mert a „Jaj neked Korazin és Bétsaida!” felkiáltást megelőzte az a sok-sok szeretettel elmondott igehirdetés, a rengeteg jel és csodatétel, amit Jézus tett, mert az Ő Lelke az a lélek, ami megmenteni akar és sohasem elveszíteni.