„És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél.” (Lk 9,33)

Mennyire szeretné az ember, ha az élet kápráztatóan szép pillanatait örökre magához ragadhatná, vagy legalább az örömeit a végtelenségig fokozhatná. Az év utolsó napjaiban is sokan vélik úgy, hogy Karácsony és Szilveszter napjai az örömteli szórakozás elszalaszthatatlan alkalmai. Seregnyi embert hoz ez úgy lázba, hogy másra nem is tudnak koncentrálni, csak a mulatozásra. Folyik a tervezgetés, ki hol, kikkel tölti az ünnep(ek)et. Azonban egy-egy ilyen ünnep nem lehet csupán az önfeledt kikapcsolódásé. A bölcs embereknek ezek a napok egyben kiváló alkalmak arra, hogy Isten iránti hálával emlékezzenek a mögöttük álló év eseményeire és a szükséges tanulságok levonása mellett, igyekezzenek meghozni döntéseiket a jövőt illetően. Merengés és álmodozás helyett, egyén és közösség számára egyaránt fontos egy ilyen értékelés a folytatás szemszögéből.

Mert ismét eltelik felettünk egy év, amelyben annyi dolog történt, hogy föl sem tudnánk sorolni. De ami rendkívül megörvendeztetett, vagy végtelenül elkeserített bennünket, az sokáig újra lejátszódik előttünk. Az örömöket, a jól alakult fejleményeket az átlagember szinte természetesnek tartja és viszonylag hamar napirendre tér felettük. Ezzel szemben jó néhány dolgot, különösen, ha betegségről, fájdalomról, gyászról, veszteségről van szó, még utólag is nehezen fogadunk el.

Ezért is van talán, hogy az esztendők váltása körüli napokban – az ünneplés ellenére is – olyan különös, keserédes, kettős érzések töltik el sok ember szívét. Számot kell ugyanis vetni a múlttal, majd aggodalommal, vagy reménységgel a szívünkben, de valahogyan mégiscsak tervezgetni kell a következő esztendőt. Vannak, akik ennek kényszerét alkalmi örömökkel igyekeznek arrébb hessegetni maguktól, halogatva a szembenézést az elszalasztott lehetőségekkel és a közelgő gondokkal, feladatokkal. A valóság azonban sohasem kerülhető meg. Így előbb, vagy utóbb mindenki kénytelen szembesülni azzal, hogy az egyik esztendő elmúlik, a másik pedig elkezdődik…

A betlehemi pásztoroknak is, és a megdicsőülés hegyén jelen lévő tanítványoknak is, nyilván nagyszerűbb lett volna ottmaradni a csodálatos helyszínen – jó nekünk itt lenni. Ám a mi ajándékozó Istenünk végső célja nem csupán néhány egyén alkalmi öröme, hanem a Krisztusban nyerhető, minden emberre kiterjedő, folyamatos boldogság. Mit tettek a karácsonyi történetben a pásztorok? Visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent. Mit tettek a fenséges pillanatokat átélt tanítványok? Felismerve, hogy milyen végtelen távlatok nyíltak meg előttünk a földi élet minőségi változásának terén – némi hallgatás után – széjjelkürtölték az ember Jézus Krisztusban adatott boldogsága, megváltatása felőli örömhírt.

2023. első napján, amikor talán mi is szívesen maradnánk még az ünnep bűvöletében, újra elküld, szolgálatra rendel bennünket a mi Urunk. Vissza hajlékainkba, családjainkba, visszaküld a világba, de az Ő követeiként, hírnökeiként. E napok elmúltával ezért nem kell elvesznie az ünnep igazi fényének. Sőt, felbuzdult szívvel dicsőíthetjük és magasztalhatjuk Istenünket minden jótéteményéért, velünk kapcsolatos cselekedetéért.