„ Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent.”Róm 8,32

Ajándéklista, tervezés, kinek mit, ki minek örülne, hasznos legyen, de legyen meglepetés. Talán ismerős kérdések, érzések ilyenkor karácsonykor. Karácsony az ajándékozás ünnepe. Megható, hogy ilyenkor szinte minden emberben megmozdul egy kis szeretet és igyekszik kisebb-nagyobb ajándékkal, valami aprósággal kedveskedni, örömet szerezni a másiknak. Szinte az egész földkerekségen végig söpör valami különös szeretethullám, amely az ajándékozásban mutatkozik meg.

De vajon eszünkbe jutott-e már, hogy miért éppen karácsonykor? Mert biztosan nem véletlen ez! Megvagyok győződve róla, hogy ez a nagy, általános karácsonyi ajándékozás tulajdonképpen egy akaratlan utalás és egy öntudatlan visszaemlékezés arra a legnagyobb szeretetre, amellyel Isten ajándékozta meg ezt a földi világot az első karácsony alkalmával Jézus személyében. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”(Jn 3,16) Azóta is az igazi, a legnagyobb karácsonyi ajándék nem az, amit ott találtál becsomagolva a feldíszített fa alatt, hanem az a Valaki, akire minden más egyéb ajándék utal és mutat: Jézus! “Isten az Ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta!” Isten a szó szoros értelmében megajándékozta ezt a földi világot Jézussal. De hát miért? Az ajándékkal általában örömet akar okozni egyik ember a másiknak. Isten is ezt akarja! Isten örömet akar okozni az embereknek. Mégpedig nem is kis örömet, hanem igazi, nagy örömet. Isten mindenképpen azt akarja, hogy az emberek ezen a földön örüljenek, hogy tudjanak örülni, hogy képesek legyenek örülni, hogy merjenek örülni, hogy legyen egyáltalán okuk arra, hogy örüljenek. Ezért adta Isten Jézust, és azért nevez a Biblia mindent, ami Jézusról szól, tehát az Ő születését, az Ő földi működését, az Ő halálát és feltámadását, mindent, mindent evangéliumnak, örömüzenetnek, isteni jó hírnek. Ezért a mi számunkra Isten legnagyobb jó híre és ajándéka: Jézus!

Persze, van azért úgy, hogy valaki mégsem tud örülni annak az ajándéknak, amit kapott. El tudom képzelni, hogy karácsony estéjén előfordult, hogy valakinek a lelkén - amikor kibontotta azt az ajándékot, amit kapott -, átsuhant egy gondolat, vagy egy érzés: Én nem ezt vártam. Én valami mást szerettem volna, nekem valami másra lett volna szükségem. Azután megpróbál mosolyogni, hogy lehetőleg ne vegyék észre az arcán a csalódást. Azt is eltudom képzelni, hogy ebben a pillanatban is van valaki - talán nem is egy -, akinek a lelkében ott rejtőzik, ki nem mondva és meg nem vallva egy érzés: Hát az Isten legnagyobb ajándéka a én számomra Jézus? Én mást várnék! Talán jobb egészséget, vagy talán kiegyensúlyozottabb családi életet. Talán több türelmet. Talán a problémáim megoldását, vagy a nyomasztó anyagi terhek megkönnyebbedését. Több szeretetet a gyermekeimtől. Valami ilyesmit. Persze, hát Isten Jézust adta, de nekem most valami másra lenne szükségem.

Talán nem akarjuk elhinni, hogy nekünk valóban arra van szükségünk, amit Isten adott nekünk! Pedig mégiscsak Jézusra van szükségünk ahhoz, hogy igazán örülni tudjunk, hogy boldog életet élhessünk, hogy testi, lelki terheinket el tudjuk hordozni, mert Jézus által a mindennel ajándékozott meg Isten. Ez a minden az ember múltját, jelenét és jövőjét átölelő minden. A tegnapod, a mai napod és a holnapod már az Ő kezében van. A legbiztosabb kézben.

Áldott karácsonyi ünnepet kívánok!

Pásztor Dániel püspök