„Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet.”

Manapság azt szokás mondani, hogy „minden csak nézőpont kérdése”. Sokszínű a világ, sokfélék vagyunk benne mi emberek, mindenki másképpen látja mi a jó, mi a helyes. Ebből pedig nagyon sokszor az következik, hogy azt mondjuk jóra, hogy rossz, a rosszra pedig, hogy jó. Jónás éppen azért haragszik Istenre, mert Ő kegyelmes és irgalmas Isten, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet. Feje tetejére állt világban élünk, ahol a pusztítást jónak, az építést rossznak mondják. Haraggal tekintenek ránk, ha az áldozatvállalást hirdetjük a vágyak kiélésével szemben, ha a házasság szentségét hirdetjük a válással szemben, ha ez élet szentségét hirdetjük az abortusszal szemben, ha a békét hirdetjük a háborúval szemben, ha az értékek védelmét hirdetjük a múlt eltörlésével szemben, és még hosszan folytathatnánk a sort. Jónásnak azt kellett felismernie, hogy ebben a világban egyetlen igazság sem lehet viszonylagos, hiszen az Istenben bízó embernek mindig van biztos viszonyítási pontja. Minden csak nézőpont kérdése, mert láthatod az Isten legnagyobb áldásait is gonosznak és elfogadhatatlannak, ha a saját hangya perspektívádból szemléled az eseményeket, ám láthatod áldásnak még életed legnagyobb katasztrófáit is, ha engeded Istennek, hogy felül emeljen a saját emberi nézőpontodon. Krisztus halála nélkül nincs üdvösség, a vereségek megtapasztalása nélkül nincs fejlődés, az óember halála nélkül nem létezhet az Istenre figyelő újember. Mielőtt tehát haragudnál mindhalálig, ismerd fel, hogy ahol te csak a rosszat láttad eddig, ott is fényesen munkálkodik az Isten életet teremtő akarata.