A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Zsid 13,5
Teljes mértékben elégedett voltam. Többnyire elégedett voltam. Kevésbé voltam elégedett. Aki még nem találkozott ezekkel a válaszlehetőségekkel, annak vagy nincs telefonja, vagy egyáltalán nem vesz igénybe semmilyen netes szolgáltatást. Egy-egy termék online vásárlása után, a szolgáltatók egymásnak adva a telefont, olykor unott monotonitással, de nagy erőkkel mérik az elégedettségünket. Ezeknek nem szoktunk örülni.
Isten igéje most elégedettség mérést fog végezni rajtad. Bízom abban, hogy hasznodra lesz.
Amikor elvonulsz egy kicsit a világ zajától és ezt hallod az igéből: „ne legyetek pénzsóvárak”, az azért van, hogy elgondolkodj a benned lévő szeretetről, bizalomról és annak irányáról. Veszélyes dolog ez, mert aki a pénzen elérhető dolgok után sóvárog elsősorban, az már életét régen a pénz urának kezébe tette. Sőt ezt az urat szereti és ettől várja, hogy jobb legyen az élete. Gyakori minta ez, amely hat ránk a bennünket körülvevő világból.
Vágyunk az elégedettségre. Valami ősi, belénk ültetett program ez. Arra törekszünk, hogy teljes mértékben elégedettek legyünk önmagunkkal, családunkkal, gyülekezetünkkel, munkahelyünkkel és mégis csak a kevésbé elégedettig jutunk. Célunk megvalósításához karriert építünk, lopunk, csalunk, ezekkel együtt hazudunk is, hogy teljen a kincses ládánk és a végén hátradőlhessünk.
Gondold végig először is ezen az igei elégedettségmérésen, hogy a pénz számodra eszköz-e vagy maga az úr? Az anyagiakra úgy tekintesz-e, mint amitől egyértelműen jobb lesz? A vagyonban látod-e a biztonságot?
Ha erre most őszintén azt tudod mondani, hogy igen, akkor lásd be, olyanná lettél, mint az a bolond, aki homokra építette a házát. Te, aki hallod az Igét, akár csak ma, akár minden nap ugyanebben az időpontban, kezd el újraépíteni az életedet! Cserélj alapot! Az anyagi biztonság helyére engedd oda Jézust, a biztos talajt, az igazi kősziklát és a ráalapozott életedet építsd tovább az Ige köveiből.
Másodszor érd be azzal, amid most van. Nehéz kérés első olvasásra. Ezért nyisd ki a szemed és lásd, hogy Isten az ő jelenlétét ígéri és adja neked. Ebben a jelenlétben erő, bíztatás és megváltás van! A benned lévő elégedetlen állapot megváltoztatására csak ez a jelenlét alkalmas. A szívedben lévő űrt ugyan elkezdheted megtölteni e világ javain megvehető szolgáltatásokkal, de igazi biztonságérzetet csak az Isten tudja kimunkálni benne. Ő mondja ezt: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged. (5Móz 3,16). Ilyet sosem fogsz hallani senkitől sem a pénzedért cserébe!
Harmadszor ne feledd, hogy bár Isten azt ígéri: „Nem maradok el tőled.” azért valakit egyszer elég komolyan elhagyott. Nem mást mint tulajdon Fiát a kereszten. Ez az elhagyottság neked közel hozta Istent. Teljes mértékben elvégeztetett, hogy teljes mértékben elégedett lehess! Áldott legyen az Ő neve! Ámen