A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.” Zsid 12,28
Vasalót ígértek. Úgyis lett! Néhány éve ezzel a szlogennel reklámozta magát egy szállásközvetítő társaság. Bár nem vettem igénybe a szolgáltatásaikat a nyári szabadság tervezésekor, de ennek ellenére elgondolkoztatott a marketingjük. Azt sugallják, hogy aki őket választja, az nem fog csalódni üdülése során még a legapróbb részletekben sem és elkerülheti a Zimmer Ferik által okozott kellemetlenséget.
A Zsidókhoz írott levél szerzője is valami hasonlóval próbálkozik, természetesen egy sokkal fontosabb és mindenkit érintő témában. Egy rendíthetetlen országot mutat be a hallgatók számára Néró örjöngésének idején és kínál nekünk ma is, amikor járványok, háborúk, rezsiválság és infláció korát éljük. Egy mindenek felett lévő országról beszél nekünk olyan időszakban amikor emberileg nézve csak egy biztos dolog van: a bizonytalanság.
Bizonyára azt kérdezed: hogyan lehet ez az enyém? Mivel győz meg engem a levél szerzője?
Először is szembesít: van-e szövetséged az Istennel? Mert ennek híján hiába minden meggyőző technika. Ha nincs szövetséged az élő, feltámadott Úr Jézus Krisztussal, akkor a te életed nem a rendíthetetlen ország felé tart. Ebben az esetben csak erre az életre rendelkeztél be és nem számolsz ennek a világnak az összeomlásával, valamint az új elérkezésével. Még ma változtass ezen! egy egyszerű, őszinte imádság elegendő hozzá!
Másodszor elgondolkoztat arról, hogy a rendíthetetlen ország egy ajándék. Így is mondja az ige: rendíthetetlen országot kaptunk. Nem vettük, nem fizettünk érte, nem mi alakítottuk, nem mi jöttünk rá, nem mi találtuk fel, de még csak nem is harcoltunk érte. Áldott az Isten azért, hogy ez tőlünk függetlenül létezik. Ebbe az országba hív Isten most is mindenkit. Itt van a megnyugvás, itt van a gyógyír minden ember bajára. Az üzleti világ szavaival élve a legjobb szolgáltatást a menny nyújtja, ahol kizárt a csalódás lehetősége.
Harmadszor: útnak indít. Ennek a rendíthetetlen országnak a továbbadását rád bízza az Isten. Azért terád, mert te már ebből az országból táplálkozol, itt gyűjtöd a kincseidet és életed termésén is látszik, hogy gyökereid innen táplálkoznak. Te nagyon jól tudod, hogy milyen súlya van az Isten mellett való döntésnek. Légy hát hálás és szolgálj az Istennek tisztelettel és félelemmel. Ámen.