A megfeszített Jézus Krisztus az egyetlen engesztelő áldozat, Akit Isten elfogad bűneinkért. Az egyetlen tiszta, tökéletes és ép Jézus Krisztus, Aki vállalta az engesztelést önmaga áldozatul adásával. A törvény, a maga „árnyszerű” áldozataival, soha nem tudta tökéletessé tenni az odajárulókat, de Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra tökéletessé tette őket. A Szent Sátornál a papok mindig álltak, nem volt ott szék, sem ülőhely. Nem volt rá szükség, mivel munkájuk sosem fejeződött be. A Főpap Jézus pedig mindörökre odaült Isten jobbjára. Az áldozatbemutatás folyamatát befejezte, várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lábai alá. (Zsid 10,13)

A mi Főpapunk, Jézus, Isten fia, „áthatolt az egeken”, vitte magával, magán, sebhelyes kezén, lábán, halált elszenvedett és feltámadott testén-lelkén a mi bűneinkért való áldozatának a bizonyságait, mintegy bemutatni az Atyának, hogy a megváltás minden munkája valóban elvégeztetett! Ugyanez a Jézus van ott a mennyei szentélyben, Aki mindenkinél mélyebbre szállt alá, a mi földi nyomorúságunkba. Végigszenvedett mindent, ami egy embert a földön érhet: kísértést, fáradtságot, meg nem értést, rosszindulatot, hontalanságot, üldözést, halált. Személyesen járta végig az emberi élet egész útját, önmagán tapasztalta meg mindazt, ami a földi életet nehézzé, aggasztóvá, keservessé teszi. Nincs olyan helyzet, amit ne ismerne, ne élt volna át. Ebben van a mi nagy vigasztalásunk is: minden bűnömért tökéletesen eleget tett! Lehet akármilyen nyomorult, bűnre hajló az én emberi természetem, minden betegség melegágya a testem, és minden értelmetlenségre hajlamos a lelkem, Ő velem van kegyelmével! Egyre jobban látom, hogy mennyire romlott a szívem, Ő velem van kegyelmével!

Aki ma is bármikor találkozik Jézus lényével, az önmagát odaáldozó Áldozattal, s ebben a találkozásban megrendül, maga is „áldozni” kezd hálával, idejével, anyagi javaival, életével. Azért nem tehetünk semmit, hogy megszerezzük az üdvösséget, de azért mindent meg kell tennünk, hogy megháláljuk az üdvösséget, amit Jézus már megszerzett a számunkra. Ne azért igyekezzünk Isten parancsai szerint élni, hogy Isten gyermekeivé legyünk, hanem azért, mert Isten gyermekei vagyunk! Ne azért igyekezzünk betölteni a szeretet törvényét, hogy majd részesüljünk a bűnbocsánatban, hanem azért, mert már részesültünk a bűnbocsánatban! Ne azért igyekezzünk jót tenni, hogy kiérdemeljük Isten kegyelmét, hanem azért, mert érdemtelenül kaptuk meg az Ő kegyelmét! Ahogy szokták mondani: a kegyelem nem kötelez, mint a törvény, a parancs, hanem többet tesz ennél: lekötelez. Aki tudomásul vette, elfogadta, hogy Isten ingyen kegyelemből, Jézus érdeméért megbocsátott neki és gyermekévé tette, az örökre lekötelezettjévé vált Istennek.