„Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Felkenésre való szent olajom lesz ez nemzedékről nemzedékre. Más ember testére nem szabad belőle önteni, se hasonlót készíteni ilyen összetételben. Szent az, hát tartsátok is szentnek! Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít, vagy illetéktelent ken meg vele.” II Móz 30, 31-33

Mily sok hazugsággal van tele a világunk. A legegyszerűbb, mikor jóindulatúnak mondott hazugságokkal verünk át másokat: „Jól áll ez a ruha”, közben pedig lesajnáljuk a másik megjelenését. Aztán vannak súlyosabb esetek is, például mikor azért vesszük fel a mézes-mázos modorunkat, hogy előnyökre tehessünk szert általa. Mindeközben pedig átkozunk másokat a hazugságaik miatt. Mintha csak azt gondolnánk mi jobbak vagyunk, mert mi csak kicsiket szoktunk hazudni. Van itt a 30. fejezetben még egy vers, amit ezzel kapcsolatban kiemelhetünk: „A gazdag ne adjon többet, és a nincstelen se adjon kevesebbet fél sekelnél, amikor megadjátok az ÚRnak szóló felajánlást váltságdíjul magatokért.” A váltságdíj ugyanannyi minden emberre nézve. Isten előtt nincs több kulcsos adózás, mert minden ember bűne ugyanannyit ér, minden ember bűne éppen annyira súlyos. Nem számít, hogy gazdag vagy szegény, politikus vagy közember, vezető vagy alkalmazott. Nincs kis és nagy hazugság. Aki pedig mást állít az maga is képmutatóvá válik, mert eltagadja a saját bűneit. Isten pedig azt mondja, hogy a szent olajat csak a szent, a neki elkülönített dolgok és emberek felkenésére lehet használni, aki pedig másra használja azt ki kell írtani a nép közül. Miért? Mert összekeverte a szentet a profánnal, az Úr előtt kedvest a romlottal, a bűnöst az ártatlannal. Súlyos bűn a képmutatás. Még súlyosabb ha nem csak más embereket, hanem önmagunkat és Isten magát is be akarjuk csapni általa. Sajnos nagyon könnyen hitetjük el magunkkal, hogy mi jók vagyunk, és nagyon nehezen fogadjuk el, ha rávilágítanak a hibáinkra. Ézsaiás könyvében azonban ezt olvassuk: „Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!”

A jó és a rossz, a világosság és sötétség dolgában egyedül Isten lehet az útmutatónk. Ha nem az Ő mécsesének fényét követjük, akkor menthetetlenül elfogunk bukni. Engedjük, hát neki, hogy Ő mutassa meg mi a jó és mi a rossz számunkra, mi a helyes és helytelen az életünkben, hogy az Ő útját követve ne keljen elbotolnunk!