Napi lelki táplálék

II Móz 29

Napi Ige – Szoboszlai Beáta

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Ott fogok megjelenni Izráel fiainak, és dicsőségemmel szentelem meg azt. Megszentelem a kijelentés sátrát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy papjaim legyenek. Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az ÚR vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, hogy közöttük lakozzam én, az ÚR, az ő Istenük.” II Móz 29, 43-46


A harcos állatvédők, most biztosan hangosan kiáltanak fel: „Micsoda vérengzés ez!” Nyugodtan kiálthatunk azonban mi is, hiszen valóban micsoda vérengzés ez, mennyi vér folyik a szent hely előtt, mennyi vér borítja Áront és fiait. Ráadásul akibe szorult egy kis környezettudatosság annak az is feltűnik, hogy mennyi állati állatot égetnek itt el, ami többszörösen is környezetszennyező, először is az állat rengeteg növényt fogyaszt el míg felnövekszik, aztán a tűz is folyamatosan ég az oltáron, elemésztve rengeteg drága energiát. A keresztyén embere számára azonban nem ez kell a legfeltűnőbb legyen, hanem az utolsó néhány mondat. Az Úr valóban ott lakik, ahol fröcsög a vér, és folyton égnek a lángok? Ilyen helyen érezné jól magát egy kegyelmes Isten? Nem lehet, hogy az ókori tévtanítóknak volt igaza, akik szerint az Ószövetség Istene csak egy törzsi istenség, aki a vérben, a pusztulásban, a szenvedésben leli örömét? Éppen ellenkezőleg, ebben az igeszakaszban a mi kegyelmes Urunk mérhetetlen önmegalázása, a mi világunkhoz való odafordulása jelenik meg.

A vér és a lángok az emberi bűn miatt részei az ószövetségi kultusznak, hiszen a bűn hatalmát az teszi szemléletessé, ahogyan egy állatnak kell elszenvednie mindazt, ami a bűnös ember osztályrésze kellene legyen. Isten azonban mindannak ellenére is ott van a szentélyben, hogy az áldozatoknak folyton égnie kell, hiszen ilyen bűnös a nép. Isten kegyelme abban nyilvánul meg felénk is, hogy jelen van ebben a világban a mi bűneink ellenére is. Nézzünk csak szét a világban! Ma talán nem folyik a vér? Háborúk dúlnak szerte a világban, többek között a szomszédos ukrajnában, folyik a vér, égnek a lángok. A mészárszékek nem tudnak olyan mennyiségű húst a boltok polcaira juttatni, amennyi kielégíthetné a fogyasztói társadalom igényeit. Az emberek a saját gyarló vágyaikra hallgatva véreztetik ki egymást nem csak anyagilag, de legfőképpen érzelmileg. A gyötrő fájdalom lángjai emésztik a mindennapi ember életét. Isten mégis itt van. Nem azért mert neki ez így tetszik, nem mintha neki ez a pokoli kép kedves lenne, hanem éppen azért mert meg akarja nekünk mutatni, hogy lehet ez másképpen is. Az Ószövetségben a vér és a lángok kiábrázolták a bűn következményeit. Jézus Krisztus áldozata azonban eltörölte a vért és a lángokat. Őbenne és Őáltala megszűnhet a bűn által okozott szenvedés a te életedben és a világban is. Benne megmutatta az Úr, hogy nem kell ennek így lennie. Nem kell, hogy ez a világ és benne az emberi élet vér és lángok martaléka legyen, mert benne van szabadulás. Ragaszkodj hát hozzá, és hagyd el az erőszak, a kizsákmányolás, a mértéktelenség, az önmarcangolás útját, ismerd fel, hogy benne minden bűnöd végleg eltöröltetett!

Korábbi napok napi lelki táplálékai