A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.” (Zsid 6,4-6)
Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy milyen jó, amikor éjszakánként világít a Hold és ragyognak a csillagok. Hiszen ragyogásukkal, helyzetükkel segítik az éjszakai tájékozódást, eligazodást. De azt is valamennyien tapasztalhattuk már, hogy mennyivel jobb, amikor az éjszaka elmúltával egy szempillantás alatt eltűnik szemünk elől a csillagok ragyogása, mert felváltja egy nagyobb fény, mégpedig a nap káprázatos, tündöklő világossága. A Nap világánál nem kell lámpát gyújtani, mert minden jól látható és érzékelhető. S míg éjszaka a legkisebb neszre is sokan összerezzennek, napvilágnál nem fél sem felnőtt, sem gyermek, pedig ilyenkor a legzajosabb körülöttünk a világ. Normális ember tehát nemigen vágyik arra, hogy a napfelkeltét mielőbb kövesse az éjszaka.
A Szentírás olvasása során, észrevehetjük, hogy Isten velünk kapcsolatos üdvözítő terve és kijelentéseinek sorozata mennyire hasonlít ahhoz a folyamathoz, amikor az éjszakát felváltja a nappal. A mi Megváltó Urunk születését, földi működését, halálát és feltámadását, majd mennybemenetelét, Isten ugyanolyan fokozatosan készítette elő, bontakoztatta ki és teljesítette be, mint, ahogyan az éjszakai sötétség után, egyszerre csak nappal virrad. Az Ószövetség hívei számára, az Atyai kebelre való visszatalálásban – a környező népek sötét hitetlenségétől szorítva – ilyen, a csillagok éjszakai ragyogásához hasonlítható jelzőfények voltak: előbb Isten törvénye, majd a próféták soron-renden elhangzó üzenetei és Jézus Krisztusra vonatkozó jövendölései.
Az Újszövetség napvilágánál, azaz, Jézus Krisztus dicsőséges fényének ragyogásánál, már azt is látjuk, hogy a maguk idejében ezeknek az Izráelnek szóló üzeneteknek milyen fontos szerepe és jelentősége volt. Úgy, mint a csillagok az éjszakai égen, már jó előre utaltak arra a Jézusra, aki „fényt éltet hozva jő”.
A mai napi Ige nagy nyomatékkal figyelmeztet bennünket arra, hogy mire jut(ha)unk, ha Jézus csodálatos, sugárzó lényének titkát – Istenünk Krisztusban nyújtott ajándékával helytelenül élve – semmibe vesszük.
Normális ember nem vágyódhat a nappal tündöklő fényei helyett, éjszakai sötétségre. Igen, ki kell mondani, hogy akik tudatosan fordítanak hátat a megismert mennyei jóknak, azaz, önmaguknak feszítik meg Krisztust és meggyalázzák Őt, azokkal Krisztus semmi közösséget nem vállal, és Isten sem erőszakolja többé rájuk a Krisztusban nyerhető üdvösséget.
Legyünk hát készek engedelmesen mindent megtenni azért, hogy a Krisztus által elhozott világosság a mi életünk természetes éltető eleme legyen és maradjon!