„Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,11-14)

Milyen furcsa – gondolnánk, hogy akiknek mostanra már tanítóknak kellene lenniük, mégis arra van ismét szükségük, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítassanak. A szerző egyszerre szól(ít)ja meg olvasóit a renyheségük miatti megtorpanásukért, de bátorítja is őket megtartó reménységre. Nem bonyolult magyarázatba fog, hanem mintegy szünetet tartva mondanivalójában a folytatás előtt, egyszerűen konstatálja azt a sajnálatos tényt, hogy a levél címzettjei, a hitben való előrejutás és lelki növekedés helyett, visszacsúsztak egy esendően kiszolgáltatott, korábbi állapotra. Egy (a tej és a szilárd étel, a kiskorú gyermek és a nagykorú felnőtt között tett) összehasonlítást használva, világít rá arra, hogy milyen helyzetbe hozzák magukat azáltal, ha visszautasítják a keresztyén hitben való növekedést. Mennyi idő eltelt már azóta, hogy megtértek és mégis ugyanott tartanak most is, mint akkoriban.

Fejtegeti, hogy mi jellemzi a kiskorú keresztyéneket és mi ezzel szemben a nagykorúakat. Be kell látni: vannak (vagyunk) éretlenek, kiskorúak, és vannak érett, felnőtt, nagykorú keresztyének. Mi a jelentős különbség a kettő között? A válaszért tartsuk ezt az igét tükörként magunk elé, és engedjük, hogy Isten leleplezze bennünk, hogy az életünkben mennyi lelki kiskorúság van. És engedjük azt is, hogy érleljen, adjon nekünk növekedést. Mert keresztyén hitben járni: nem valami rosszul értelmezett, „szent állandóság”, nem statikus, merev állapot, hanem folyamatos előrehaladás, fölfelé való növekedés, fejlődés, úgy, ahogyan erre az igéből biztatást kapunk.

Segítsen Isten valamennyiünket a nagykorúságra jutásban, hogy ne kelljen újra és újra az alapokra tanítania minket, hanem az eddigi, biztos alapokra építve, továbbnövekedjünk az ismeretben, legfőképpen a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésében. A Krisztusban megváltást nyert embernek fejlődnie kell: teljesebbé és érettebbé kell válnia, hogy végül maga is részese legyen Jézus égi küldetésének.

Adjunk hálát azért, hogy az evangélium a világon ma is mindenki számára elérhető lelki eledel, és adja meg Isten, hogy a kemény eledelt is tudjuk megrágni, megemészteni, feldolgozni, és annak az erejével Urunkat és egymást szolgálni.

Isten segítsen minket, hogy igazi nagykorúságra jussunk!