"József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal!" 2Móz 13,19

Mindannyiunknak megvan a saját történetünk. Néha olyan érzésünk támadhat, hogy ez a történet, elbeszélés különböző „forgatókönyvek” mentén alakul: egyszer jó, máskor pedig rossz irányba fordítják a történetünket. Sok minden alakítja ezeket a forgatókönyveket: a családunk, a lakóhelyünk, a neveltetésünk, a hitbeli tapasztalataink, a kultúra, amiben élünk, a korszak, amelyben felnőttünk: például a szüleimét a II. világháború utáni időszak és 1956, az enyémet az 1989-es rendszerváltás, a keresztgyerekeimét a COVID-19. De ugyanígy a kapcsolataink, örömeink, szenvedéseink, csalódásaink, döntéseink, mások döntései, sikereink és kudarcaink… és még megannyi más dolog is, amely életünk egy pillanatában, szakaszában meghatározó volt, és hatással volt a történetünkre.

Isten kivezette népét Egyiptomból, elindulnak az ígéret földjére. Ezt olvastuk: „József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal!” József csontjai. Ismerős József története: József, Jákob tizenkét fia közül a legkedveltebb, sőt a kedvenc, akinek apja cifra ruhát csináltatott. Apját igen, de testvéreit nem tudta ennyire lenyűgözni: féltékenyek voltak rá, ezért inkább megszabadultak tőle, eladták rabszolgának Egyiptomba. Ott álmok megfejtőjeként az uralkodó kegyeibe férkőzött, és magas rangú ember lett belőle. A bekövetkező éhínség idején a testvérei Egyiptomba jöttek segítségért. Nem ismerték fel testvérüket. József egy idő után felfedi magát testvérei előtt: megbékélnek, majd az egész család Egyiptomba költözik. Halála előtt József megeskette honfitársait: „Bizonyosan rátok tekint Isten, akkor vigyétek majd el innen a csontjaimat!” (1Móz 50,25)

Érdekes része ez a kivonulástörténetnek: „József csontjait is magával vitte Mózes.” Mózes ezzel a gesztussal, az ígéret betartásával egy nagyobb emberi történethez kapcsolódik: nemcsak egy család, hanem egy egész nép történetébe és örökségébe. A Józsefnek adott ígéret révén („Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.” 1Móz 50,24) Mózesnek és Izráel népének a története egy még nagyobb történetbe illeszkedik be: a teremtő és megváltó Istennek olykor könyörtelennek látszó és meglehetősen kusza módon kibontakozó történetébe, amely Jézus halálában és feltámadásában, majd a Szentlélek kitöltetésében és végül Jézus visszajövetelében teljesedik ki. József csontjaival – még ha nem is tudtak róla – ezt a történetet vitték magukkal.

És ez ránk is igaz. Mindannyiunknak megvan a saját története, amely különböző forgatókönyvek mentén alakul: hol jól, hol rosszul. Magunkkal visszük a történetünket, a rosszat és a jót is. Ahogyan József csontjait tisztelettel vitték, nem teherként, hanem kiváltságként és Isten ígéretének emlékeztetőjeként, úgy időnként nekünk is megadatik, hogy eszünkbe jut: egy nagyobb történet részei vagyunk, nem csak egy családi történeté (mert őseink „csontjai” mindig velünk vannak), hanem egy sokkal nagyobb történeté is, Istennek és az Ő országának a történeté.