„Gyertek, bánjunk csak okosan vele, nehogy még jobban megsokasodjon!”

1. v.

Izrael nagy néppé lett Egyiptomban. Rég volt már az a korszak, amikor az egyiptomiak József Istentől nyert bölcsességéért hálásak voltak, amikor a hét szűk esztendőt az ő tanácsai és rendelkezései nyomán éhínség nélkül élték túl. Jött új fáraó, jöttek új nemzedékek. Koptak az emlékek, nőttek a félelmek. Ott is, akkor is, mint oly sokszor ma is, a felejtés és a hálátlanság jegyben jártak egymással.

Egy új fáraó lépett színre, aki már nem az éhínség nehéz idejétől megszabadító és gondviselő Isten népét látta a zsidókban, hanem potenciális veszélyt látott bennük. Kiadta az új jelszót: bánjunk velük okosan! Valami olyasmi mondat ez, ami manapság – sajnos – egyre többször így hangzik: „csináljuk meg okosba”. Azt jelenti ez, hogy kicsit homályban, néhány törvényes dolgot kicselezve, de a lényeg, hogy mi jól járjunk. Nekünk legyen jó, csak ez számít. És bizony hordozza ez azt is, hogy valakinek rossz lesz.

A fáraónak a „bánjunk csak okosan vele” azt jelentette, hogy fogjuk a zsidókat kényszermunkára, majd azt is, hogy minden héber újszülött fiút meg kell ölni. Még csak „okosba” mindezt. Még csak a héber bábákat rávenni titokban, hogy tegyék meg ők a szüléskor.

Milyen óriási a különbség az Isten nélkül való okoskodás és az Úrtól nyert bölcsesség között! Micsoda különbség, amikor az új fáraó azt mondja, hogy „okosan”, vagy amikor Józsefnek azt mondta az akkori fáraó, hogy „nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember”. Józsefben isteni lélek volt, neki Isten adta tudtul, hogy mit kell tennie. (1 Mózes 41,37-39)

Mi kérjük-e döntéseinkhez imádságban a Szentlélek jelenlétét, kérjük-e Istent, hogy mutassa meg a helyes utat? Vagy elintézünk mindent „okosba”? Hallgatunk-e Rá, vagy csak az önérdek vezérel?

József példája megmutatja, hogy milyen életmentő és áldott az a bölcsesség, ami Isten ajándéka, az új fáraónál pedig azt látjuk, hogy az önző okoskodás micsoda tragédiákhoz vezet majd el.

Néha talán csak aprónak tűnő dolgokat rendezünk el „okosba.” Amiről azt véljük, hogy ez még nekünk is belefér. Elrendezzük homályban, halkan, egy kicsit elfordítva tekintetünket Isten akaratától, egy kicsit szeretetlenül, önzően.

A Prédikátor keserű tapasztalata fontos lényeget ragad meg: „Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.” Bizony, oly sok mindent elrontunk ezzel.

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe” (1Kor 16,14) – Pál apostol erre int. Az igazán okos ember Istentől kér bölcsességet, és minden döntését szeretet vezérli. Mennyi tragédia és mennyi szeretetlen állapot elkerülhető lenne így!

Bűnbánó szívvel bevallhatjuk, hogy nem csak ez az egyiptomi fáraó tudna mesélni erről.

Vigyázzunk hát, hogy mindent okosan, vagyis szeretetben és az Úrtól elkért bölcsességgel tegyünk.