"Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet." 1.Kor. 13,13.

A Szeretet Himnuszát akkor értjük helyesen, ha nem szakítjuk ki a levél összefüggéseiből. Történt már utalás arra a korábbiakban, hogy Pál e levelében a korinthusi probléma halmaz, a gyülekezetben meglévő ellentmondások, meghasonlások, sokféle helytelen gyakorlat kérdéseiből indul ki, azokra ad helyes válaszokat. Most e válaszokat olvasztja bele ebbe a méltán dicsért, költőien szép szövegbe, aminek leglényegesebb üzenete az, hogy az Úr szolgálatában sem igazi értelme, sem igazi haszna nincs annak, ami nem a szeretet talapzatára épül. Mégpedig azért, mert Isten az ő országát erre a fundamentumra helyezte: „Úgy szerette Isten a világot…”

A keresztyén életben nyert legnagyobb ajándékok is ideig valók. A prófécia egyszer majd érvénytelenné válik, hiszen sohasem a teljességre, csak annak egy részletére vonatkozik. Hasonlóan az ismeret is elmúlik, hiszen a teljességnek csak egy részére vonatkozik. A teljességben a korábbi részismereteinknek nem lesz semmi értelme. Isten ismeretünk is töredékes, ahogy Kálvin oly erőteljesen hangsúlyozta, mert a véges nem képes befogadni a végtelent. Az ókorban fémből csiszolták a tükröt, ezért homályos képet adott. Ezzel a példával hívja fel az apostol a figyelmet arra a nagy különbségre, ami az ideig való és az örökké való között megmutatkozik.

A lelki ajándékok is ideig valók. A hit, remény, szeretet mindegyiket felülmúlja, mindhárom a Lélek gyümölcse. De még ezek közül is kiemelkedik a szeretet, mert a teljességben, az örökkévalóságban ez nem múlik el. Egyszerűen azért, mert az Isten szeretet. 1. Ján. 4,78.