"Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét." 1.Kor. 10,23-24.

A korszellem minden időben nagy kísértéseket rejt magában, mert kizárólagos, ennélfogva maga alá gyűrheti világ- és életszemléletünket. A magunk mögött hagyott múlt a szabadság jelszavával tartott rabságban társadalmakat, s mikor már azt gondoltuk, hogy vége, ugyanezt a jelszót hangoztatva akar a jelen világ igát rakni ismételten a nyakunkba.

Korinthusban sokan vélték úgy, hogy Krisztusban megszabadulva a bűn átkától és hatalmától, etikai értelemben is szabad emberekké váltak, tetteiket, mindennapi életüket saját belátásuk szerint alakíthatják. A szöveg eredeti – görög – nyelvén tájékozódva arra eszmélünk rá, hogy szabadságukat zsákmánynak tekintették, úgy vélték, hogy jótetszésük szerint gyakorolhatják, mert hatalmuk és joguk van hozzá. Nem kell tekintettel lenni semmire és senkire. Semmiféle hagyományra és senkinek az érzékenységére.

Az apostol ezt a szemléletet határozottan elutasítja. A keresztyén ember szabadságát két szélsőség veszélyeztetheti: a szabadosság és az aggályoskodás. Az előbbi a szeretet hiányából, az utóbbi a hit gyengeségéből fakad. Hogy ne tévedjünk el, két útjelzőt kapunk Isten Igéjében: használ és épít – írja Pál. Mindent szabad, ami hasznos és építő, s minden elkerülendő, ami káros és rombol. Az önző érdek, ami semmire és senkire nincs tekintettel, igen gyakran jelenik meg a szabadság álarcában. A keresztyén ember szabadsága a szeretet hatalma alatt mindenre és mindenkire tekintettel van. Úgy, ahogy Krisztus Urunk megélte és nekünk örökül hagyta: Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt. (Fil. 2,3-5.)