„Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme, az Úr bezárta méhemet, és így nem szülhetek. Menj hát be a szolgálóleányomhoz: talán az ő révén lesz fiam!” 1.Móz.16.

Ha az Istennek nem megy, majd én megoldom. Száraj esete tipikusan az, amikor majd mi kezünkbe vesszük az irányítást. Hol van már a számtalan csillag? Száraj türelmetlen? Bizalmatlan? Mi dolgozik benne? Elkeseredett? Sokan elítélik mondván, hogy miért nem várt türelemmel az Úrra? Miért kellett ilyen eszközhöz fordulnia?

Nem tudom elítélni, inkább együtt érzek vele. Számtalan imádság, megannyi küzdelem, könnyel tele sírt párna, önvád, talán Abrámmal való vita. Remény, aztán mégsem úgy alakult. Mélység és magasság. Nem sikerül és ezt hónapról hónapra átéli. Kemény próba. Fel tudja őrölni az embert.

Úgy érzem, a mai kor embere még hamarabb elbukik a türelem, a majd én kezembe veszem a sorsomat dolgában, mint Száraj. Ráadásul valami torz önmegvalósítással kavarodott össze az egész, mert majd abban valami pótolja a hiányt, mert ki lehet teljesedni másként is.

Ehhez képest Szárajt teljesen őszinte vágyak mozgatják és a maga módján, a maga korának bevett szokásához nyúl. Eddig tartott a türelem. Persze mi utólag tudjuk, hogy megérte volna várni. Megérte volna bízni, akkor sok későbbi konfliktust is elkerül.

Legyen ez tanulság számunka is. Várni és remélni arra, hogy Isten utat mutat. Bízni, hogy a legjobbat akarja, hiszen a legjobbat akarja! Könyörögjünk azért, hogy meglássuk szándékát, felismerjük miben szeretne nevelni, tanítani és ne az önmegvalósítás ösvényét tapossuk tovább, ne is legyünk sorsunk kovácsai, - az egyébként sem szokott jól elsülni -, hanem tegyük életünket az Ő kezébe és próbáljuk meg elfogadni azt, amit ránk mér.