Napi lelki táplálék

1.Móz.14.

Napi Ige – Jánvári Béla

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

"Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje." 1.Móz.14,18


Egy, a Kánaán életét felforgató háborúba csöppenünk bele ebben a fejezetben. Ábrahám az unokaöccse kiszabadítása okán keveredik bele ebbe a háborúba. Mint jó nagybácsi, segítségére síet a fogságba esett Lótnak. Ezzel együtt a háború sorsát is eldönti. Érdekes, hogy pont ő hoz szabadulást a kánaáni népnek.

Az isteni áldás és gazdagság következtében Ábrahám eddig is volt valaki, de most úgy gondolom sokat emelkedett a kánaániak szemében, akik hálásak is, hogy ez a földjükre telepedett távoli idegen győzelmet hozott számukra.

Ábrahám jellem fejlődését láthatjuk ezeken a sorokon keresztül – az egyiptomi fiaskó után mondhatjuk, hogy rá is fért, volt honnan szépíteni. Ábrahám sokat tanult abból az időből.

Két király vonul elé, az egyik az általa megmentett Sodoma királya, a másik Melkisédek, Sálem királya. Már a név is jelzés értékű – a béke királya ő, szemben Sodomával, aminek ismerjük a romlottságát. Az egyik vagyont kínál, bár egyben arrogáns és követelőző is, a másik kenyeret és bort hoz, valamint áldást.

Ábrahámnak döntenie kell. Míg egyiptomban, hogy mentse javait rosszul választott, itt most más szempontok vannak szemei, még inkább szíve előtt. Elhatárolódik Sodoma királyától, Melkisédekkel pedig egy csodálatos kötelék alakul ki kettejük között.

A kísértés ma is nagy, a mai világ nyomasztó teherként a megfoghatót, a vagyont, a sokat, a látványosat kínálja, cserébe hasonlóan arrogáns és rengeteget követel. Van, aki enged ennek. Van, aki eladja a lelkét. Megéri? Nem hinném és ebben erősít meg minket Ábrahám is. Kívánom, hogy hozzá hasonlóan tudjunk jól dönteni.

Korábbi napok napi lelki táplálékai