„Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén!” 1Móz 11,4

A nyelvek összezavarásának és Bábel tornyának a története egy nagyon egyszerű alapállással kezdődik. Különböző nomád életmódot folytató népek, törzsek összejönnek egy helyen lakjanak, hogy egy várost alapítsanak. Ez tulajdonképpen az özönvíz utáni világban a civilizáció kezdete. Azonban itt lényegében ugyanaz folytatódik, mint az özönvíz előtti világban. Már városépítésről a negyedik fejezetben is olvashattunk, ahol a bujdosó Káin várost alapít, amelyet a fiáról nevez el. Tehát azt látjuk, hogy az emberiség ugyanazon az úton halad tovább, mint az özönvíz előtt. Az áradat elmost a kinti világban lévő rosszat, de nem tisztította meg belül az ember szívét a gonosztól.

Azonban a szentíró nem magát a városépítést bírálja. A kultúra, a civilizáció kiteljesedése nem önmagában rossz. Sőt, ezt úgy is lehet művelni, hogy az megfeleljen az Istentől kapott mandátumnak és hogy betöltse a szeretet parancsát. Itt, Bábel tornyának az építésénél sem önmagával a politikai akarattal és a technológiai előrehaladással van baj, hanem azzal, hogy mindezeket milyen célra használják fel. Erre kapunk választ a negyedik versben: „építsünk magunknak…” és „szerezzünk magunknak nevet.” Tehát az önzést és a nagyzolást látjuk a döntés és az elhatározás mögött. És hogy mi ennek a gyökere? Nem egy nemes cél, mondjuk a többi ember jóléte, hanem a szorongás: „hogy el ne széledjünk.” Ez a félelem és ez az önös ambíció testesül meg Bábel tornyának a megépítésében.

Úgy tervezik, hogy ez a torony az égig fog érni. Magyarán fel fog érni az Istenhez. Az emberekben ott van az a vágy, hogy ami elveszett az Édennel, az Istennel való kapcsolat és közösség, azt valahogy helyre kell állítani és ezt a maguk módján akarják megtenni. De a kapcsolat a mennyei és a földi világ között nem így fog helyreállni. Nem egy torony, hanem egy kereszt lesz az, ami majd ismét lehetővé teszi, hogy az ember közösségben legyen az Istennel. Bábel tornyának a története is, mint megannyi másik történet a Bibliában azt mondja el, hogy az ember Isten akar lenni. Jézus története viszont éppen azt üzeni számunkra, hogy az Isten ember akart lenni, hogy ami elveszett az helyreállhasson.