„Az Úr akkor ezt mondta Noénak: Menj be egész házad népével a bárkába.”

1Móz 7,1

A korábbi fejezetek eseményei az özönvíz történetében csúcsosodnak ki. Ami aprócska és jelentéktelen tettnek tűnt – az első ember pár engedetlensége – az először odavezet, hogy indulatból és irigységből már gyilkol is az ember (Káin és Ábel), majd néhány nemzedéken belül egészen odáig, hogy az ember korlátok nélkül hatalmaskodik (Lámek, aki hetvenhétszeresen áll bosszút). Mire eljutunk Noé történetéig azt olvassuk, hogy az emberi gonoszság elhatalmasodott a földön. Noé története egy szomorú megállapítással kezdődik: „És látta Isten, mennyire megromlott a föld.” Legutóbb, mikor ezt olvastuk, hogy „és látta Isten”, akkor a Teremtő gyönyörködött az Ő teremtésében, ami igen jó volt. De most az ember lázadása és engedetlensége miatt minden a fejetetejére állt. Isten nem ilyennek szánta a világot, és ahhoz, hogy helyre tegye a rosszat el kell pusztítania, hogy újra jó lehessen. A probléma viszont ott van, hogy ez a rossz ott van az emberek szívében is. A rossz tehát ítéletet von maga után, de Isten ugyanakkor könyörületes. Ez egy feloldhatatlannak tűnő ellentmondás.

Mit tesz hát az Isten? Segít Noénak, hogy miként menekülhet meg, és utasítja, hogy menjen be a bárkába. Ebben az elromlott világban, Noé volt az, aki még figyelt Isten hangjára, mindenki más a saját maga kénye, kedve szerint cselekedett. Azt látjuk, hogy Isten bensőséges kapcsolatban akar lenni az emberrel, de az ember a saját útját, Isten nélkül akarja járni. Noé azonban az Istennel járt, mondja a Szentírás. És úgy is cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta neki (5. vers). Noé engedelmes volt. Pedig mekkora esztelenségnek tűnhet bárkát építeni a szárazföld közepén. Biztosan bolondnak nézte a többi ember Noét, de ő nem az emberek elismerését kereste. És amikor a bárka elkészült, az Úr bezárta Noé mögött az ajtót (16. vers). A bárkát úgy is fel lehet fogni, mint egy óriási koporsót, amibe az Isten eltemeti Noét. De a bárka egyben a megmenekülésnek és a megmentésnek is a záloga. Mert Noénak a régi világot el kellett veszíteni, hogy újra megtalálja azt. Egy megtisztult világot, új lehetőségekkel. Egy új kezdet. Ezt kínálja nekünk az Isten ma is Jézus Krisztusban. A megmenekülés lehetőségét a rossztól, a gonosztól. De nem csak attól, ami kint a világban uralkodik, hanem attól is, ami bent a szívünkben van. Megmenekülés a vízen át. Ennek a képmása a keresztség (1Pét 3, 21).