„Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön. Ők voltak az ősidők nagy hírű vitézei.” 1Móz 6,4

A Biblia első néhány történetét a kutatók úgy hívják, hogy őstörténetek. Ide tartozik a teremtéstörténet, az első testvér gyilkosság története, az özönvíz és Bábel tornyának a története. És itt találjuk ezt a különös elbeszélést is, amelyben az „istenfiak” az emberek leányit veszik feleségül és „óriásokat” szülnek, akik a régi kornak a híres harcosai. Mitologikus elemekkel vannak teli a Bibliának ezen részei. Ebből fakadóan két hibába eshetünk, mint bibliaolvasók. Vagy túlságosan is szó szerint próbáljuk értelmezni a Szentírás ezen fejezeteit, vagy pedig átlapozzuk ezeket az oldalakat, mondván, hogy ez csak mese. Való igaz, hogy fellelhetők mitologikus elemek benne, de a mítoszoknak is súlya és jelentősége van. A mítosz mindig egyfajta önértelmezés. Ma is vannak ilyen mítoszok, csak már nem így hívjuk őket. És ezek mindig meghatározzák azt, ahogyan gondolkodunk magunkról és a helyünkről a világban. Ezt teszi tulajdonképpen Mózes első könyvének a hatodik fejezete is.

Nehéz azonban ennek a mélyére ásni és megtalálni a nekünk szóló üzenetet. Vannak, akik úgy magyarázzák az istenfiak és az emberek leányairól szóló részt, hogy itt tulajdonképpen Sét utódai, akik istenfélő emberek voltak, ők keveredtek a gonosz, az istentelen emberek leányaival. És ennek az lett az eredménye, hogy a következő nemzedék, „az óriások” elfajultak és hatalmaskodtak. „Az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz” – mondja az Ige. Lehet, hogy ez egy logikus magyarázat lenne, azonban a bibliai szóhasználat másra enged következtetni. Az „istenfiak” kifejezés mindig mennyei lényekre utalnak a Szentírásban. Magyarán itt nem pusztán arról van szó, hogy bizonyos földi határok lettek átszabva tiltott házasságok révén, hanem arról, hogy az egész teremtett világnak a rendjét hágták át.

És hogy ennek mi lett az eredménye? Az ember még jobban fejetetejére állította és kiforgatta a világot. Azt olvassuk a teremtéstörténetnél, hogy az ember eredeti rendeltetése az lenne, hogy Istent reprezentálja a teremtett világban. A feladata az, hogy a mennyei hatalmat képviselje itt a földön. Ehelyett: hatalmaskodás, önkényes uralkodás, kizsákmányolás. Ezzel szereznek maguknak nevet az ősi idők nagyjai, az „óriások.” És mint megannyi más bibliai történetben, itt is az látszik, hogy az emberek azt akarják a maguk módján megszerezni, amit Isten ingyen és szeretetből amúgy is nekik szeretne ajándékozni. Itt hírnévről, elismerésről van szó. A mi életünkben mi az, amiért fáradozunk, amiért mindent megteszünk, hogy megszerezzük. Mert mi is ilyenek vagyunk. Gyakran vagyunk úgy vele, hogy az egész világot körbe futjuk, hogy megkapjuk azt, ami mindvégig ott volt a hátunk mögött, nekünk pedig csak meg kellett volna fordulni érte.