Napi lelki táplálék

Jel 16

Napi Ige – Uzsoki Aranka

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.” Jel 16,15


Ki ne szeretné a klasszikus krimiket vagy detektívfilmeket. Talán azért olyan magukkal ragadóak, mert ellenben a való világgal, amelyben túl sokszor tapasztaljuk azt, hogy inkább a gonosz győzedelmeskedik – pl. a bűnözők valahogy (egy jó ügyvéddel vagy pénzzel) elkerülik az igazságszolgáltatást, a krimikben az elkövetőt mindig elkapják, és mindig igazságot szolgáltatnak.

A Jelenések könyve reményt nyújt azoknak, akik igazságosságra vágynak egy igazságtalan világban. És ez a remény nem fikció.

Isten „igaz és igazságos” és „igazságos cselekedetei” az egész Szentírásban az ő üdvözítő cselekedetei, amelyet egy szóval tudunk kifejezni: kegyelem. A kegyelem, amely megőrizte az igazságot, de felszabadította bűnös embert a Bárány kiontott vére által, akit Isten helyettünk ítélt meg.

Isten ítélete közeleg. Ne feledjük, hogy Isten haragja ellenünk is van. Eljön a nap, amikor mindannyiunknak Isten elé kell állnunk, eljön a nap, mikor mi is megítéltetünk. Bármennyire is vágyjuk az igazságot, de egyikünk sem cselekszik mindig helyesen másokkal vagy önmagával. Amikor Isten eljön ítélni, az ítéletet jelent számunkra is. Mégis lehet Isten haragja jó hír!

Mert – mintegy odavetett mellékmondatban – az ítéletek közepette, maga Jézus a Jézus szólít meg: „Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.” (16,15)

Legyünk készen az Ő eljövetelére. Azzal készülünk fel, hogy felöltözünk, ami a Bibliában azt jelenti, hogy Krisztusba öltözünk. Isten igazsága előtt mindannyian meztelenek és fedetlenek vagyunk (Zsid 4,12-13). De Isten maga öltözteti fel azokat, akik Krisztusban bíznak.

Isten ítélete közeleg, de van menedék, és ez a menedék Jézus. Az Ige emlékeztet bennünket arra, hogy milyen súlyos a bűn, hiszen a hét pohár ítéletében látjuk a bűn mértékének arányos és pusztító következményeit. Mégis az ítéletekben ott visszhangzik Jézus kereszten kimondott szava: „megtörtént, elvégeztetett”. Ha elfogadod Krisztus érted hozott áldozatát, és magadra öltöd megváltásának ruháját, akkor az ítélet már megtörtént. Jézus maga tapasztalta meg Isten haragját – helyettünk. Őt elhagyta Isten, és helyettünk vállalta az ítéletet. Ha Jézushoz tartozol, akkor Isten minden haragja, amelyet ellened felhalmozott, saját Fiára zúdult. Ahogyan ő viselte az ítéletedet, úgy az ő igazsága is rád száll. Az ő érdemeivel vagyunk felöltözve. A hit által egyesülünk Krisztussal, így minden, ami az övé, most már a miénk.

Korábbi napok napi lelki táplálékai