„És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét…” (Jel 15,2)

Félelmetes és egyben magasztos, felemelő képek jelennek meg egymás mellett a mai igeszakaszunkban: tűzzel vegyített üvegtenger, Isten haragjának hét pohara, melyek jelzik az elkerülhetetlen ítéletet, de olvasunk a győztesek csodálatos dicsőítő énekéről is. Énekelnek, szívből magasztalják Istent, mert megtapasztalták a mindennapok küzdelmében Isten szabadítását. Győztesek, mert Isten kegyelme győzött az életükben a bűn és a sátán mesterkedései felett. Nem a maguk erejéből állhatnak és énekelhetnek ott, hanem Isten kegyelméből. Ahogy énekelt Mózes, az egyiptomi szabadítás után, énekelnek a megváltottak is, hisz maga a Bárány szabadította meg őket a bűn láncaitól. És akinek átjárta az életét Isten szabadító kegyelme, megízlelte az Ő jóságát és szeretetét, az nem tudja Őt nem dicsőíteni és magasztalni. A szabadítás öröme túlárad a szívében, és dicsőítő énekké válik.
Vannak dolgok, amiket szavakkal nem lehet elmondani, vagy megfogalmazni. Talán, éreztünk már mi is hasonlót. Gyermekünket boldogan magunkhoz ölelve dúdoltunk neki egy játékos dallamot, vagy szerelmesünk fülébe suttogtunk vallomásként egy érzelmes melódiát. Ritka pillanatokban, amikor kicsattanunk az örömtől, dudorászunk, vagy éppen hangosan éneklünk vezetés közben az autó felhúzott ablaki mögött. Mert énekelni jó, még ha „rossz” is a hangunk. A szívből jövő ének egész lényünkből fakad.
Távol álljon tőlem, hogy bárkit is megbántsak, de sokszor érzem azt hogy, református éneklésünkből hiányzik az öröm. Éneklünk megszokásból, mert az istentisztelet része. Éneklünk halkan, nehogy a mellettem ülő meghallja, hogy hamis a hangom. Legrosszabb esetben nem is éneklünk, „csak magunkban”, mert „nincs hangom”. Milyen másként szólna az ének istentiszteleteinken, ha nemcsak a hangunk szólna, hanem minden felszálló hangban ott volna egész lényünk Isten iránti hálája és imádata és az ezekből fakadó mérhetetlen öröm. Akkor tisztulna ki minden hamis, vagy hamisnak vélt hang, és válhatnánk a győztesek kórusává.