„És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, kezében pedig éles sarló.” Jel 14,14

Vannak olyan tanításai a Szentírásnak, amelyekről nem szívesen beszélünk napjainkban. A huszonegyedik századi keresztyén már „jólnevelt”. Nem akar senkit sem megbántani, vagy mások lelkivilágába gázolni. A huszonegyedik századi keresztyén tiszteli mások véleményét és szabadságát, ezért csak az elfogadó és szerető Istenről beszél, bizonyságtételéből kimarad az isteni ítélet, mert az olyan kegyetlen és régimódi, hisz a határtalan befogadás hiányzik belőle. Az Ige tisztán és világosan elénk tárja, hogy hibás az ilyen gondolkodás. Mai igeszakaszunk egyértelműen beszél az elkerülhetetlen és mindenkire egyformán váró ítéletről. A dicsőséges, aranykoronás Jézus Krisztus meg fog jelenni a felhők közt, hogy éles sarlóját aratásra bocsássa.

Néha ábrándosan a vonuló felhőkre nézünk, és mint kisgyermek korunkban mindenféle játékos formát vélünk bennük felfedezni. De ezek a légies, égi képződmények legyenek egyszersmind isteni figyelmeztetőjelek az életünkben! Felhőkön fog visszajönni az Úr Krisztus, hogy minden emberi életet, így engem is megítéljen. Eljön az óra, a perc, amikor semmi nem marad következmény nélkül. Csak a Sátán által hazudott látszatvilág következmények nélküli, ahol bármit megtehetsz, mert neked az jár. Isten valóságában az éles sarló lesz mindannyiunk közös sorsa. Ezen a ponton elmosódnak a nembeli, az intellektuális vagy épp anyagi különbségek. Éles sarlójával az Úr Krisztus lemetsz majd az életem a tövéről. Bűnös voltunk következménye a halálunk. Ebben nincs különbség. Többször kísérhettem már haldoklót, és láttam, a találkozás az éles sarlóval elmondhatatlanul fájdalmas és nehéz – még a hívő számára is… De vajon mi lesz az utolsó lélegzetvétel után? Krisztus nélkül fájdalmas és értelmetlen szenvedés, az ítélet véres prése, teljes veszteség. Azonban ha Krisztusé vagyok, mint érett búzaszem kerülök a mennyei csűrbe bűneim, hibáim ellenére, hisz Uramat már elítélte és összetörte Atyja helyettem.

Sokan úgy értelmezik az eszkatológikus beszédeket, hogy abban kizárólag a büntető Isten szólal meg, aki eljön, hogy igazságosan megítélje az emberi bűnt és annak következményeit. Pedig Jézus második eljövetele nemcsak erről, sőt nem elsősorban erről szól! Isten Jézusban elsősorban „összegyűjti a választottiat” (Mk 13,27). Mi nem a világ megbüntetését, hanem megváltásunk kiteljesedését várjuk!

A Heidelbergi Káté 52. kérdés-felelete fogalmazza meg a legszebben a Jézus visszatérésére vonatkozó keresztyén reménységet: mindennemű háborúság és üldöztetés közepette felemelt fővel várom az égből ugyanazt az ítélő bírót, aki előbb érettem Isten ítélőszéke elé állott és rólam minden kárhoztatást elvett, hogy Ő majd minden ellenségeit és ellenségeimet örök kárhozatra vesse, engem pedig minden Ő választottjaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe magához vegyen.