"Amikor megszólalt a hét mennydörgés, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből, amely így szólt: "Pecsételd le, amiket a hét mennydörgés mondott, és ne írd le".

Jel. 10,4

Túl, túl, messze túl,

mi van a hegyen messze túl?

Hej, a hegyen messze túl

lófej-széles ibolya virul.

Túl, túl, messze túl,

mi van az ibolyán messze túl?

Hej, az ibolyán messze túl

Jancsi mosogat, Kati az úr. (Weöres Sándor)

A kíváncsiság hajtja előre az embert. Tudni szeretnénk, mi van a hegyen túl, s ha túl vagyunk ezen a hegyen, akkor kíváncsiak vagyunk, mi van a következő hegyen túl. Kíváncsiak vagyunk, mi van a Holdon, Marson, Naprendszeren túl, hát feszegetjük a határokat. Kíváncsiak vagyunk, mit lehet elérni fajnemesítéssel, tudatmódosító szerekkel, laboratóriumi körülmények között gén-, ember-, víruskísérletekkel, stb… hát próbálkozunk.

S míg az egészséges kíváncsiság mindig is előre vitte az emberiséget, van az a problémánk, hogy a tudományos-technikai haladást erkölcsileg nem tudjuk igazán követni… Mikor van az a pont, amikor azt mondjuk – eddig és ne tovább. Kinek van egyáltalán joga ilyet bejelenteni? Csak kíváncsian, vagy már szinte kényszeresen rángatjuk fel –rettegve/vágyva – a következő és következő ajtót Kékszakállú herceg várában, anélkül, hogy tudnánk, hogy életet, kincset, vagy vért és halált rejt az a szoba. S mindig csak reméljük, hogy a javunkra válik az, amit megtudtunk és megismertünk, mindig csak reméljük, hogy lesz kellő alázat, józanság és bölcsesség abban, akinek a tulajdonába kerül a felfedezés. Persze ott van annak a veszélye is, hogy egyszer „halálra győzzük magunkat”. Ott van a veszélye annak is, hogy nem tetszik az, amit találunk, mert nem minden János fog örülni a mosogató Jani és az uralkodó Kati képének.

Van, amit Isten – tökéletesen ismerve minket – nem köt az orrunkra. Az egyház története folyamán önjelölt papok és próféták próbálták kíváncsiskodva megfejteni, hogy mi lehetett az a párbeszéd az angyal és Isten között, amelyet nem írhatott le János. Sőt mindazok a titkok, amelyről Isten óvatosan nyilatkozott, kíváncsi spekulációkhoz vezettek. Sokakat visz tévútra a szellemvilág, a túlvilág, a jövő, a világ vége, az idők vége titokzatossága. De fel kell dolgoznunk, hogy a titkok az Istenéi, s csak a kijelentett dolgok az emberéi. „Az embernek nem adatott Istenről és Isten terveiről más „szó”, csak Jézus Krisztus.” (Jub. Kom) Vajon elég –e nekünk ennyi, vagy a misztikum, a titokzatosság, a titkok kifürkészése jobban csábít, még akkor is, ha teljesen tévútra vezet? Vajon elég –e nekünk a Szentírás szava? Van egy jó hírem: abban minden benne van, amely az örömünkhöz, az üdvösségünkhöz és az örök élethez szükséges.