„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!” Jel 7,9-10

Az elit száznegyvennégyezer után János látomása nagy sokasággal folytatódik. A véges, számszerűsített réteg után a megszámlálhatatlannal szembesülünk. Az exkluzívtól eljutunk az inkluzívig. Ott lehet az Isten előtt minden nemzet, törzs, nép és nyelv egyetlen közös céllal: az Istent dicsőítik. Azt hiszem, az a tény, hogy a népek (gójim) is ott állnak az Örökkévaló előtt, legelőször a zsidók gyomrát üli meg. Aztán rögtön utána a miénket is, mert, hogy mindenféle ember odaállhat dicsőíteni az Istent, komoly kihívás elé állít az előítéleteinkre nézve.

Rögtön két emlék tör utat magának az elmúlt évekből. Az elsőt még Istent, magamat, de az egyházat és gyülekezetet is kereső fiatalként tapasztaltam meg. 2011. novemberében koncertezett Debrecenben a Hillsong Ausztrália. Persze, hogy vettünk jegyet és nagyon vártuk az eseményt. A közösségben, ahová éppen jártunk, újságoltuk a dolgot, meg érdeklődtünk is, hogy jön-e rajtunk kívül valaki. A válasz elég meglepőre sikerült: „Oda? De hát ott más egyházakból is lesznek!” Ennek ellenére, meg egy kicsit már csak azért is, elmentünk. Találkoztunk más felekezetekből érkező testvérekkel és addig számomra sosem tapasztalt élmény volt több ezres tömeggel együtt dicsőíteni Istent. A „gyülekezetbe” pedig többet nem mentünk.

A másik élmény, már teológus hallgatóként, a 2015-ben Stuttgartban rendezett, úgynevezett Evangelische Kirchentag volt, ahová a világnak tényleg minden tájáról érkeztek emberek a több napos programra. A rendezvény a város különböző pontjain volt, sokszor párhuzamosan. Ha már mindenhonnan érkeztek előadók, akkor próbáltuk a különlegességeket megnézni, meghallgatni. Így jutottunk el egy karibi anglikán istentiszteletre. Az alkalom teljesen magával ragadott minket, ami elsősorban a kórusnak volt köszönhető. Ahogy a filmekben látjuk: színes ruhák, fülbemászó dallam, csodálatos hangok. Számunkra szokatlan, teljesen más jelenség és hangulat. Mert a világnak ahány része, annyi kultúra és az Istennek annyi gyermeke. Orgona, gitár, dobok, vagy csak egy énekhang. A lényeg nem a hangszer, nem a kultúra, hanem az, hogy ez a sokszínűség a mennyben majd összeáll egyetlen közös, örök dicséretté.