„És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak.” Jel 6,9

Vasárnap délelőtt a szokott rend szerint elkezdődik az istentisztelet, minden halad a maga medrében. A lelkész éppen felolvassa a textust, amikor fegyveresek rontanak be a templomba, a vezetőjük pedig felszólítja az embereket, hogy csak azok maradjanak, akik hajlandóak meghalni Jézusért, a többiek távozzanak. Miután a templom egy jelentős része kiürül, a támadók beülnek a padba, a vezetőjük pedig szól a lelkésznek: azt hiszem, tiszteletes úr, most már kezdheti.

Bár időről időre előfordulnak atrocitások, a nyugati embert nem fenyegetik üldözések. Ezzel szemben a világnak más pontjain sokak élete forog veszélyben a hitük miatt, elég csak a pünkösdi nigériai merényletre gondolni. Európában pedig elkényelmesedtünk. Nem mintha épp elméjű ember arra vágyna, hogy az életével játsszon, valahányszor templomba megy, de igazság szerint arra sem szívesen gondolunk, hogy egyszer még belőlünk is lehet mártír az Isten igéjéért. A kérdés, már csak helyzetünkből fakadóan is, nem az, hogy az életemet adom-e Krisztusért, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan teszem ezt? Hiszen amikor egy gyülekezetre rátörnek a templomban, akkor ritkán van választási lehetőségük az életüket illetően. Többnyire nem kérdezi meg senki, hogy meghalnék-e Jézusért, hanem történnek körülöttem az események, amibe vagy belehalok, vagy túlélem. Akár melyik verzió történik meg, a hitem mérlegre fog kerülni. Van-e annyira erős a hitem, hogy a végkimeneteltől függetlenül nem fordulok el Istentől? És ehhez nem kell terrortámadás, meg fegyveresek, meg templom. Ehhez elég egy világjárvány, a szomszéd országban egy háború, gazdasági válság és ami még ezekkel jár. Tudok-e ilyenkor is a szó eredeti értelmében mártír, azaz tanú, Krisztus tanúja lenni? Meg tudok-e maradni ezekben a helyzetekben is Istent szerető, az ő igéjét követő embernek? Ahogyan a mártírok vére, úgy az állhatatosságom és kitartásom is lehet kedves, néha könnyekkel teli áldozat az Isten előtt.