„És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt.” Jel 5,13-14

Karácsonyi műsorra készültünk – az ember felnőttként is tesz meglepő dolgokat, – és éppen azon kezdtünk tanakodni, hogy amikor a bölcsek megérkeznek majd a betlehemi jászolhoz, akkor hogyan fejezzék ki a hódolatukat. Ekkor az egyik „nyakas” szereplő azt mondta: „Én ugyan le nem térdelek, nem vagyok én katolikus!” Az első gondolatom az volt, hogy amikor az ember találkozik az Isten fiával, akkor talpon tud-e maradni? Jobb esetben az életünk során következik be ez a találkozás és jön a nagy felismerés, hogy itt vagyok én, a teremtmény, a véges, velem szemben pedig ott a teremtő, a végtelen, a mindenható. És lehet bármekkora horderejű, életet megváltoztató ez a felismerésem, mégiscsak egy személyes felismerés, ami nem biztos, hogy hatással lesz rajtam kívül bárkire. Pedig lehet, hogy ugyan azt láttuk, tapasztaltuk, éreztük, de a másik úgy megy tovább, hogy semmi sem változik. Azonban eljön az a pont, amikor már nem lehet egyszerűen tovább menni. Amikor képtelenség nem észrevenni, hogy ki is a Bárány valójában. Eljön az a pont, amikor mindenki, aki csak él és mozog, kivétel nélkül rádöbben arra, hogy kié az áldás, a tisztesség, a dicsőség és a hatalom. Amikor már nincsenek kivétel, nincs mentség, mert minden egyértelművé lett minden teremtmény számára. Nincs ez alól kivétel, mert Krisztus váltságműve az egész univerzumot válaszra készteti. Az erre adott válasz a dicsőítés, az imádás és a leborulás. Nem az ökumené, nem is a katolikus testvérek védelmében mondom, de az ember az Isten előtt nem tud talpon maradni mégha minden erejével azon van. Az Isten teljes dicsőségével szembesülve nem csupán letérdel, hanem leborul, megadja magát az Isten nagysága előtt, mert felismeri maga véges és bűnös voltát, ezzel szemben pedig az Isten szeretetét, hogy bár nem méltó rá, az Isten mégis örök életet akar adni neki.