Takaró nélkül

.

„Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” (8.)

Melyikünk nem rezzenne össze erre a mondatra, hogy „Tudok cselekedeteidről?!” Egy generációt sikerült a „Tudom mit tettél tavaly nyáron” thillerrel ijesztgetni, amikor is a múlt egy tragikus vagy éppen gonosz tette folyamatosan kísért egy embert vagy egy közösséget. Mi az Egyházban amúgy sem vagyunk ebben jók, az indokoltnál is jobban szeretünk takargatni, aztán meg csodálkozunk amikor nagyon régről jönnek fel nagyon eltorzított és hamis információk. Sokkal jobb lenne elmondani, ami van, csakhogy klasszikust idézzünk, „Bonhoeffer közösségi bűnvallása csodákra lenne képes”. Mert ha megvallom neked, akkor az utolsó mentsváram is leomlik, mert önmagammal mindig nagylelkű és túlontúl megbocsátó vagyok. Nem is bűn, nem is akkora, nem is vagyok én annyira rossz ember. Persze ehhez kell az evangéliumi lelkület, meg a Szent Lélek kontrollja, hogy az ember helyén kezeljen mindent. Nálunk ez sem működik általában, mert inkább egyfajta véd és dacszövetséget hív életre az, hogy te is tudod az én kis piszkos dolgomat meg én is a tiedét. Innen már csak egy lépés a NER, az evangéliumi tanítványság pedig nem is lépésekre, hanem fényévekre van tőlünk. A Jelenések könyvében ez azonban nem véd és dacszövetség, nem fenyegetődzés, nem zsarolás, hanem a legcsodálatosabb ígéret. Mert a gyülekezet nem a tökéletes emberek elitklubja, hanem a gyógyulni vágyó bűnösök kórháza. A filadelfiai gyülekezet kevés, kicsi, éppen olyan bűnös, mint más gyülekezetek és mégis. A törekvése, a vágya kiemeli őt az eddigiek sorából. Mert azon a kevesen, amit kapott hű volt, megtartotta az Isten Igéjét, és ez elég volt a legnagyobb dologra. Isten kinyitotta számára az örök élet kapuját, amit senki sem zárhat ezek után be. Tudom, hogy nem olyan hangzatos, nem eget rengető, szinte hihetetlen, de mégis ez az örök élet kulcsa. Mert sokkal rosszabb vagyok annál, amit gondolok és Isten sokkal kegyelmesebb annál, amit feltételezek. Megkönyörült rajtam és rajtunk Fiában a Krisztusban és nekem nincs más dolgom, mint élni azzal a kevéssel, amit kaptam tőle. Isten állhatatosságra intő beszédét kell megőrizzük, ezt kell megtartsuk, ezt kell megéljük, ezt kell hirdessük a tetteinkkel, és amikor ezek nem működnek, akkor talán a szavainkkal is. Krisztus nemcsak azt tudja, amit tettünk, hanem azt is, amit tenni fogunk. Megváltó szeretete minden idősíkban egy és ugyanaz, ezért soha nem késő változtatni, még ha a hűségünk fogyatkozóban van. Továbbra is ki kell tartsunk, míg vissza nem jön közénk dicsőségében.