Türelem

„De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és bálványáldozati húst egyenek.” (20.)

Akik rendszeres olvasói és tanulmányozói Isten Igéjének, azok jól emlékeznek arra, amikor Jezábel prófétáit Illés a karmel-hegyi istenítélet után halomra ölte. Szépíthetnénk, de nagyon nincs mit, az ószövetség egyik legbrutálisabb mészárlása volt Illés jelképes cselekedete. Azért jelképes, mert minden időre meghirdette, hogy az egyetlen nagybetűs Isten abszolút és nagybetűs Igazsága nem tűri meg az ócska konkurenciát. A nem ócskát sem tűri meg, de a bálványimádásban talán nem is érdemes ilyen kategóriákat felállítani. Ha a pergamoni gyülekezetnek a beolvadás volt a fő problémája, akkor a thiratiai gyülekezetnek a tolerancia lett a veszte. Mindent is lehetett, nem voltak erkölcsi aggályok, nem voltak egyértelmű keretek és határok, nem merték vagy nem akarták egyértelműen tovább vinni Krisztus cselekedeteit. Pedig a mi drága Úr Jézusunk olyan tisztán és világosan fogalmaz: fedd meg négyszemközt, majd tanúk előtt, majd a gyülekezet próbálja jobb belátásra bírni és ha ez sem működik akkor tekintsd olyannak, mint azt, aki kívül helyezte magát az Isten megváltó szeretetén. Legalábbis, talán nem túlzás így érteni a Máté 18-ban olvasott krisztusi sorokat. A gyülekezet nem tűrheti el Jezábelt, mert Jezábel dolgozik, tanít, működik, és ráveszi az embereket a bálványimádásra, vagy újra a kisbetűs istenek kisbetűs igazságainak abszolutizálására próbál bennünket motiválni. Erre a kérdésre lenne hivatott az egyházfegyelem jogos és méltányos választ adni, és ma már nem mészárolnak le senkit kultikus keretek között, de azért piedesztálra sem kellene állítani. Az elmúlt évek legmegrázóbb egyházi valósága volt, amikor olyan egyházi szakember kapott kitüntetést munkásságának elismeréséért, aki diákok százainak tette tönkre és nyomorította meg az életét, de mivel nyugdíjba ment, illett kitüntetni egyesek szerint. Én inkább azokat tüntettem volna ki, aki képesek voltak minden szenvedésük és megnyomoríttatásuk ellenére még keresztyénként – horribile dictu – egyháztagként imádkozni azért az emberért. Valaki elszeret valakitől valakit, de ha ügyesen meghúzza magát, akkor még ügy sem lesz belőle, vagy ha lesz is, egy kis palástszünet, aztán még mi kérünk elnézést tőle, hogy a negyedik feleségét már nem hívjuk nagytiszteletű asszonynak, de csak azért, mert mire megtanuljuk a nevét, úgyis jön a következő. Van arra biblikus tanításunk és gyakorlatunk, hogy mit és hogyan kell tenni Jezábellel, és az semmiképpen sem a csöndes szemhunyás minden szörnyűség felett.