„Így nálad is vannak olyanok, akik szintén a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. Térj meg tehát, különben elmegyek hozzád hamar, és harcolok ellenük számnak a kardjával.” (15-16.)

Biztos velem van a baj, vagy a görög tudásom kopott meg a teológus évek óta, vagy a magyar értő szövegolvasásom kezdett elszivárogni a Seólba, de akármerről nézem meg János pergamoni gyülekezethez írt intelmét, nem azt találom benne, ami a mai népszerű református narratíva. Mert ugye a kiüresedő gyülekezetek, az Egyháztól való elfordulás egyik népszerű magyarázata az, hogy – egyszerűsítsük le a kegyességi irányzatok által a tényekre rápakolt szakzsargont – az emberek hitetlenek, nem akarnak megtérni, pedig mi mindent megteszünk. Érdekes módon, amikor János a megtérésről beszél, akkor ezt nem a világnak mondja, nem egy gyülekezet vagy egy palástos lelkész mondja az „embereknek”, hanem a Lélek mondja a gyülekezetnek. A gyülekezetnek kell megtérnie, a gyülekezetnek kell a gondolkodását és az életgyakorlatát visszaigazítani az Isten Igéje szerinti mércéhez. Mert a gyülekezet elkezdett asszimilálódni, elkezdett beolvadni, már nem ellenkultúra, már nem hegyen épült város, már nem lámpás a sötét szoba közepén, hanem apró kis teológiai és magánéleti alkuk mentén pontosan olyan, mint a világ, amelyben kitűnni hívatott. Tele vagyunk tiszáninnenen is nikolaitákkal, akik azt gondolják és meg is élik, hogy az ember lehet egyszerre keresztyén és mellette részt vehet a pogány világ különböző kultikus rítusaiban. Szentek vagytok, kihívottak, választottak, akik arra kaptak elhívást, hogy ne a világhoz igazodjanak, hanem értelmük megújulásával az Istennek tetszőt keressék és éljék, ezzel másokat is erre buzdítva. Igen, tudom, hogy egyszerűbb azt gondolni nem nekünk írták, meg mi nem vagyunk olyan csúnya gonoszok, mint a nikolaiták, nem járunk pogány orgiákra satöbbi, satöbbi… de ha nagyon mélyen a lelkünkbe nézünk, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja azt, amiből megtérnie és változnia kellene. Térj meg, mert az egyéni bűnök strukturális bűnökké fejlődnek, a kis paráznaságok nagy házasságtöréssé lesznek, a kis lopásból óriási sikkasztás lesz, és az elhívásunk nem arra bátorít, hogy a rosszban legyünk elsők, hanem a jó cselekvésében. Az Ige egyértelmű: „nálad is vannak olyanok”, s ha őszinték vagyunk, akkor tudjuk jól: vannak. Az Ige bátorít, nem ujjal mutogat, hanem helyet hagy az önvizsgálatnak és megtérésre hív téged és engem és mindenkit, aki az Egyházban van.