A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” Jel 2, 3-4
Az efezusi gyülekezethez szól az első levél. Egyértelművé válik belőle, hogy az Úr ismeri az övéit, tudja cselekedeteiket. Tudja, hogy sokat fáradoznak, hogy nem tűrik meg a gonoszt és állhatatosak a teherviselésben. De Isten ennél mélyebbre lát, látja a szíveket. Látja a motivációt, az odaszánást, a lelkületet. Az efezusi gyülekezet szívében azt látja, hogy már nincs meg benne az első szeretet. Az a ragaszkodás, az a szívet emelő, betöltő szeretet, az a hév, ami egy szeretetkapcsolat elejét jellemzi. Isten nem elégszik meg jó cselekedetekkel; az igaz közösséget, az igazi szeretetközösségben való létet várja el. Mint az elmúlt napokban is láttuk, Isten legfőbb célja, hogy szeretetébe vonjon, hogy Krisztusban élve teljes életünk, teljes örömünk legyen. Csak ezt követően jöhetnek szóba a cselekedetek. Nem jó, ha túlhajszolod magad, ha sürögsz-forogsz, ha mindent kitölt a munka, s közben pont Istenre figyelni, Istennel megállni és közösségben lenni nincs már időd. Szikszai Béni így mondja: Isten szeretet kíván és nem áldozatot. Nem kell kifacsarnod magadat, elégned Krisztus oltárán, csak életben tartani azt a lángoló szeretetet, amivel az Istenhez kapcsolódsz. János evangéliumának 5. fejezetében szintén azt rója fel Jézus, hogy az írástudók nem akarnak az élő Istenhez menni, vele találkozni, s hogy nem szeretik az Istent. („Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert az gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. … nincs meg bennetek az Isten szeretete.” Jn 5, 39-42) Sok segítő szolgálatot végző embernek, vagy bármely más hivatásában elkötelezett embernek van azzal küzdeni valója, hogy ne veszítse el az eredeti célt, amiért azt a hivatást végzi. Ne kopjon ki belőle a tűz, a lelkesedés, a szeretet. Erre figyelmeztet ma az ige: legyen meg benned az első szeretet! Ez a legfontosabb, minden más csak ezután következhet.