A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
"Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van." 1Ján 4,2
A Józsefvárosi gyülekezetben, ahol néhány évig szolgálhattam a szószék felett ez a bibliai Ige volt kiírva: „Az Isten szeretet!” Sokszor adott nekem vigaszt, amikor feleségemmel első fiúnkat vártuk, s ő veszélyeztetet kismamaként a kórházba feküdt. Kovács Bálint bácsi, aki a gyülekezet egyik lelkésze volt, a legnehezebb kommunista időkben választotta ezt az Igét a templom festésekor. János apostol, ha csak ennyit írt volna le a levelében, akkor ez igazából elég lett volna. Ebben benne van minden. S most látjuk, hogy ha valaki a szeretet ellen vétkezik, akkor Isten ellen vétkezik. Ez a szeretet mutatkozott meg a Golgotai kereszten, ahol Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért. Ez a szeretet feltétel nélküli elfogadás, bocsánat, újra kezdés lehetősége. Találkoztál-e már ezzel az Istennel, aki maga a SZERETET??