"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. "

1Ján 3,18–24

Úgy gondolom, már az a tény is megnyugtatóvá válhat nehéz helyzetünkben, ha azt olvassuk, hogy: „Isten nagyobb a mi szívünknél és Ő mindent tud.” Azonban sok ember számára ez az üzenet riasztó lehet és félelmetes. Még közöttünk élnek annak a generációnak a tagjai, akiket egy-egy egyházi iskolában, ezzel az üzenettel akartak jobb útra téríteni. Mi az, ami évszázadokon keresztül fenyegetés volt? Hát nem az, hogy Isten mindent tud? Mit jelent ez a kifejezés valójában? Azt, hogy Isten sokkal inkább számonkérő, mint ahogy azt mi gondolnánk? Vagy azt jelenti, hogy sokkal irgalmasabb, mint ahogy mi el tudjuk képzelni? Hol van erre a feszültségre a megoldás? Hát ott, ahol ezt olvassuk: „higgyünk az Ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást…”/23.v./

Bár Isten mindent tud rólunk, ismeri a szívünket, ha hiszünk az Ő fiában, akkor azt is tudhatjuk, hogy bár vétkeztünk ellene, de Ő megbocsátja a bűnt, a hitszegést, a vétket /2.Mózes 34 /, mert mindenkinél és mindennél kegyelmesebb. Hány és hány ember kaphatott vigasztalást ezáltal az Ige által. S kaphatsz ma te is, ha bízol Benne.