Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. 1Jn 2,15

Nem tudom mennyire ismerős ez az ének, ami bekerült az új énekeskönyvünkbe is: „Ez világ mióta Fenn áll Ő mivolta Sűrű változás Minden dolga ínség Nyögés, keserűség És áhítozás Nincsen benne állandóság Minden hiábavalóság”. Bár maga az ének a reformációhoz kapcsolódik, amit elmond, az ma is jellemző a világra: változó, nehéz és múlandó – hogy csak a főbb jellemzőit emeljem ki.

Ezzel szemben az ember, főleg a ma embere, mit lát a világból? Hogy a lehetőségek tárháza: ahol lehet élni, dolgozni, pénzt keresni, szórakozni, azt csinálni, amit csak akarunk. Hogy ez mennyire illik bele az Isten világába, az nem sok embert zavar. Az egyén számít, az önös érdekek és haszon. Amik állandóan változnak.

János apostol azt mondja: „ne szeressétek a világot”. Ezzel nem azt akarja megakadályozni, hogy a világban éljünk és dolgozzunk. Csak azt, hogy ne függjünk tőle. Ne arra építsük az életünket, ami megfogható, megkívánható, ami pillanatnyi sikerrel kecsegtet. Mert ezek változnak. Ma neked, holnap nekem…

Ami állandó, arról a Zsidókhoz írott levélben ezt olvassuk: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Ez az állandóság nem található meg a folyton változó világban. Isten közelében viszont igen. Hit által.

A hit nem menekülés a világból, hanem épp ellenkezőleg Isten akaratának cselekvése ezen a földön. Nem kivonulunk a világból, hanem megálljuk benne a helyünket. A hit ahhoz ad erőt és hatalmat, hogy azon a területen, amelyen élünk, ameddig erőnk és lehetőségünk van, általunk közelítsen el az Isten országa.