„Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben.”

Isten a szeretetébe fogadott titeket – győzködi az apostol a gyülekezeti tagokat – s ez arra kötelez, hogy a szeretetet továbbadjátok embertársaitoknak. Mégpedig úgy, ahogyan ezt Krisztus cselekedte. Nem másokból, mások rovására kell élnünk, hanem másokért, ahogy ezt Ő mutatta és tette. Ha ezt megértettük, képesek vagyunk eldönteni, hogy mi az, ami méltó és illik az övéihez. De ha mégsem tudnánk eligazodni a szabad és a lehet nyújtotta lehetőségek és kísértések között, részletes felsorolást kapunk arról, ami tetszik és ami nem a mi Istenünknek. Minden időben nagy a csábítás, hogy a világhoz igazodva a kicsapongást kikapcsolódásnak, a csalást élelmességnek, a trágárságot szellemességnek, a hűtlenséget szabadságnak tüntessük fel, felmentést adva így magunknak és másoknak. De Pál egyértelműen nevén nevezi a dolgokat és azt is leszögezi, hogy „paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában.”

Kemény beszéd ez, de megfontolásra méltó, mert aki üzeni, abban nincsen változás, akármennyit is változott a világ az Efézusi gyülekezet alakulása óta.