„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Róma 8,38-39

A korábbi egyéni megtapasztalásoknál tovább lép Pál ebben a részben, és arról beszél, hogy az egész világnak megváltásra van szüksége. Hogy nem pusztán arról van szó, hogy az egyéni, vagy személyes elesettség miatt nem vagyunk képesek betölteni eredeti, Istentől a teremtésben kapott rendeltetésünket, hanem a kontextus, vagy a környezet, a teremtett világ is megváltásra szorul.

Gyakran esünk hívőként abba a tévedésbe, hogy úgy gondoljuk, minden a mi egyéni erkölcsi, vagy hitbeli teljesítményünkön múlik, holott minden ember adott életkörülmények között él, kölcsönhatásban állunk a bennünket körülvevő világgal. Sokszor ellenszélben törekszünk a Krisztusban kapott szabadságban élni, és Istennek szentelni az életünket. Sőt, a korabeli keresztényeknek még üldöztetésben és kínzásban is részük volt.

Pál egy igazi hitvallással, egy himnusszal zárja ezt a részt, amiben vallást tesz arról, hogy érhet bármi, semmi nem képes elszakítani bennünket Isten Krisztusban megjelent szeretetétől. Ezt megfogalmazhatjuk úgy is, hogy lehetnek bármilyen kilátástalanok a körülményeink, a tapasztalataink, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten szeretete nagyobb, és az ő szeretete minden egyéni tapasztalatunk, minden evilági befolyás fölött ál. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Isten Krisztusban megjelent szeretete „minden emberi értelmet meghalad”. Ez a keresztények reménysége, ami bár sokszor nem látható, vagy ahogyan máshol olvassuk, „tükör által homályosan”, de hitben nagyon is megtapasztalható. Mi is sóvárogva várjuk a teremtett világgal megváltásunkat Krisztusban!