“Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.” Róma 7,15

“De én jót akartam” – mondjuk gyakran a hozzánk közel állóknak is. Az események nem az akaratunkkal megegyező eredményre jutnak. Tévesen ítéljük meg saját vágyainkat és törekvéseinket, és gyakran az önzetlennek hitt tetteink is mélyebben, még önmagunk által sem ismert rétegében az emberi leléknek, önző indíttatásúak. Törekszünk „rálátni” saját motivációinkra, megismerni saját „működésünket”, mert azzal szembesülünk, hogy akaratunkkal nincs összhangban az, ami végül megtörténik. Pál egy nagyon megrázó emberi tapasztalatot fogalmaz meg: jót akartam, mégis az ellenkezője lett belőle.

A megtérés folytán épp ez az egyik fontos szembesülés, hogy bár jónak hiszem magam, bár jót akartam, bár jót akarok, de ez a „jó” a gyakorlatban nem valósul meg. Sőt, azt teszem, amit „nem akartam”, illetve azt teszem, amit gyűlölök, vagyis a legkevésbé sem akartam. Tovább fokozhatjuk, és anélkül, hogy lélektani rétegeket feszegetnénk, végül gyakran már önmagunkat gyűlöljük azért, mert azt tesszük, amit „nem akarunk”. Ezek az emberi tapasztalatok, és ezeknek a mélyen megrendítő felismerése a személyes életünkben elengedhetetlenek ahhoz, hogy vágyakozni kezdjünk arra, aki megszabadít „e halálra ítélt testből”. A tehetetlenségünk tapasztalata a „bűnös emberi természettel” szemben, ez vezet el bennünket a megváltás utáni vágyakozás irányába. Szabadíts meg, Uram!