„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Róm 6,23

Életünket és hitünket komoly módon érintő, évszázadok hitbeli felfogását formáló két kifejezést tartalmaz ez a kérdés: „Törvény, vagy kegyelem?” Tudósok és egyszerű hívek kérdezték, min nyugszik az isteni igazságosság, mi az, aminek örök érvénye van: a törvényen, vagy a kegyelmen? Van szabadságunk így kérdezni: van-e egyáltalán valami remény, s ha igen, akkor miben reménykedhetünk: a törvény ítéletében, vagy a kegyelem oltalmában?

Legalább Isten és önmagunk előtt – illik őszintének lenni. Ha pedig őszintén kérdezünk, ismerve önmagunkat, kétség nélkül azt kell válaszolni: a törvény szerinti íté­letet érdemelnénk. Ám Istenünk igazságánál hatalma­sabb az Ő kegyelme. Igénk, mindössze néhány mondatban, ma is Is­ten igazságának egy különös oldaláról, a kegyelemről beszél. A bűn meghatározóan van jelen az életünkben évezredek óta, ez nem tekinthető afféle lényegtelen apróságnak. Sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon is mé­lyen érintő valóság – súlyos és halálba húzó teher. Ha megkérdezzük: Mit lehet tenni a bűnnel? Akkor, a kegyelem érvényessége alapján a következőt: felismerni, megbánni, és megbocsátani. Mi is ebből élünk, mi is ennek következményében vagyunk azok, akik: Atyánknak bűnbocsánatot nyert, megváltott gyermekei. Ebből kiindulva van reménységünk a bűnbocsánatban és az örök életben.

Az apostoli igéből kiindulva, különös akusztikája van tehát ennek a szónak: kegyelem. Nem egy mindent veszni látó, bűneire ébredt ember kétségbeesett kiáltását halljuk az apostol szavából, hanem a megtért, így súlyos terhei alól szabaduló, megbé­kélt ember boldog és hálás vallo­mását, olyan valakiét, aki közelről tapasztalta meg, mi az a kegyelem. Olyan ember hitvallása ez, akinek mázsás ter­hek szakadtak le a válláról, s aki nyomasztó és félelmetes küzdelem után végre tudatára ébredhetett, hogy: él, s hogy rá is ez érvényes a kifejezés: halálból életre keltetek.

Így tehát a keresztyén ember nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt él. Jó hír ez, hitünk szép szavával szólva, igazi evangélium. Koráb­ban őszintén és kertelés nélkül, nyíltan kellett kimondanunk: méltók vagyunk, hogy a törvényé legyen felettünk az utolsó szó. Rászolgáltunk erre. Az utolsó szó azonban mégsem a törvényé és a halálé, hanem a ke­gyelemé és az életé, mert kegyelembe fogadottak, bűneinkből megváltottak vagyunk. Igazi felszabadító, boldogító és az életünket döntő módon meghatározó üzenet ez, hogy: keresztyén emberként nem a törvény súlya, ha­nem a kegyelem uralma alatt élhetünk!

Ő nem a mi bűneinkre, hanem az Ő Egyszülött Fiának áldozatos szeretetére tekint – méltó tehát, hogy engedjük, hogy kegyelemének áldásaival, Ő uralkodjon rajtunk.

Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? (1Kor 15,55 Károli)