„Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.”

Róm 6,3-4

Csak elsőre bonyolult, hogy a keresztség felemelően ünnepélyes eseménye hogyan szólhat a mi Krisztussal együtt való meghalásunkról és újjászületésünkről. A titokzatos jelentőség azonban nagyon jól érzékelhető az első keresztyének keresztelkedési gyakorlatában, akik folyó vizekben merültek alá, majd emelkedtek fel. Az alámerülés és felemelkedés azt jelentette, hogy mintegy meghaltak a bűnnek – ahogyan Jézus halálában a mi önző, bűnös óemberünk is meghalt – és új életre keltek a jóra. Így, bűneinktől megtisztulva, Isten szövetséges társaiként, felszabadult örömmel mondhatjuk mi is Pállal együtt: „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem;” Gal 2,20.

Nagyon fontos alapja ez a mi üdvösségre tekintő bizonyosságunknak, amint ehhez kapcsolódóan, az a Pál apostol által sokszor hangsúlyozott tény is, hogy Isten bűnbocsátó kegyelmét és a mennyei világ polgárjogát nem lehet megszolgálni, kiérdemelni, szenvedéssel, vagy értelmetlen vezekléssel megszerezni, hanem csak hittel elfogadni és megszentelt életben járva, hálát adni érte. Krisztus elévülhetetlen érdeméért a kegyelem mindenki számára ingyen van. Az Ő megváltó halála az egyetlenegy érdem, ami a kegyelemről gondolkodva egyedül szóba jöhet – még a legkiemelkedőbb emberi teljesítmények is messze eltörpülnek mellette. Hiszen Ő szenvedett kereszthalált – érettünk, miattunk, helyettünk, s egyedül csak erre az áldozatra tekintettel hajlandó Atyánk megbocsátani nekünk (kegyelme nélkül a bűneinkben csak elveszni tudó) gyermekeinek. Ezért állíthatja az apostol, hogy nagyobb a kegyelem, mint a bűn, s hogy ezért van bűnbocsánat Istennél minden bűnre. Mivel Jézus áldozata minden bűnünket eltörölt, ezért békességben lehetünk Istennel és szabadon, bátran, gyermeki bizalommal járulhatunk az Ő atyai színe elé.

A kegyelem Krisztus halálával és feltámadásával ingyen valóvá tétetett. Azonban, bizonyára megfigyeltük már, hogyha valamit tényleg ingyen kapunk, olyankor megkérdezzük, hogy egyáltalán igaz lehet-e ez az egész, s valamit – a magunk megnyugtatására – inkább fizetnénk, vagy tennénk érte, nehogy végül csalódjunk. Aztán átcsap a dolog oda, hogy nem is becsüljük igazán, mert úgyis ingyen van. Fel is merül a kérdés, hogy: „Isten ingyen való kegyelme nem tesz-e könnyelművé bennünket a bűnökkel kapcsolatban?”

– Szó sincs róla (Róm 6,2), mert aki hitben elfogadta a Krisztusban kínált megváltást, a kegyelmet, az tulajdonképpen már meghalt a bűn számára és Istennel él tovább: „Jézus, én megholt életem, Jézus, feltámadásom, Benned bűntől mentté lettem, Benned igazulásom. Ó, adj hát segítséget, Lelki elevenséget Az első feltámadásra: Az új életben járásra.” – 349. dicséret 5. v.